Rázó László közleményében azt írta: a vonat személyzete a műszaki hiba miatt az ilyen esetekre vonatkozó előírásoknak megfelelően, a vasúti járművel folyamatos hangjelzést adva, lassú, 15 kilométeres óránkénti sebességgel közelítette meg az átjárót. A kamionnak a KRESZ szabályai szerint a sötét fénysorompó miatt meg kellett volna állnia, de megállás nélkül behajtott az átjáróba.
Hozzáfűzte: a kamion vezetőjét fejsérülésekkel vitték kórházba, a vonat személyzete könnyű sérüléseket szenvedett.
A szóvivő tájékoztatása szerint a mozdony mind a négy tengelyével, a tehervonat első kocsija pedig két tengellyel siklott ki, az anyagi kár felmérése jelenleg is tart.
A 86-os utat a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták, Szombathely és Ják-Balogunyom között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat, a vasúti pálya felszabadításán még dolgoznak.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban a honlapján azt közölte, hogy a szlovák rendszámú kamion üzemanyagtartálya megsérült, gázolaj folyt ki belőle, a műszaki mentés még zajlik.
A megyei rendőr-főkapitányság szerda délelőtt az MTI érdeklődésre közölte: a helyszínelés és a műszaki mentés miatt a 86-os út érintett szakasza még le van zárva, a Szombathely felől érkezők Táplánszentkereszt irányába kerülhetnek, a Körmend felől érkezőket pedig Szombathelyen keresztül terelik el. Várhatóan szerda késő estig forgalomkorlátozásra kell számítani.