- Német kormányalakítás - Martin Schulz távozik a szociáldemokrata párt elnöki tisztségéből

...kontra - 2018-02-07

- Martin Schulz távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás után, ezt a politikus személyesen jelentette be szerdán Berlinben.

Az SPD elnökségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem tudta ellátni pártelnöki feladatait a tagság, és a saját maga elvárásainak megfelelően.

Elmondta, hogy a következő kormányban külügyminiszterként kíván tevékenykedni, és teljes erővel az Európai Unió megújításáért kíván dolgozni.

Hozzátette, hogy az SPD új elnökének Andrea Nahles parlamenti frakcióvezetőt javasolja.

Andrea Nahles kiemelte: a következő hetekben együtt járja majd az országot Martin Schulzcal, együtt igyekeznek meggyőzni a tagságot, hogy szavazzanak a koalíciós szerződésre.

A tagság február 20-tól március 2-ig szavazhat. Az eredményt március 4-én hirdetik ki. Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a többség elfogadja a szerződést.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza