Németország 60 embert fogad be Máltáról a szigetország partjainál veszteglő hajók ügyében kötött megállapodás keretében

...kontra - 2019-01-09

Németország 60 embert fogad be Máltáról a szigetország partjainál veszteglő mentőhajók ügyében kötött megállapodás keretében - jelentették be szerdán Berlinben. A szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Steve Alter elmondta, hogy "európai, szolidáris megoldást" sikerült kidolgozni a mentőhajókon és a Máltán tartózkodó 498 menekült ügyében.

Egyelőre nyolc európai uniós tagország jelezte, hogy kész befogadni embereket, de ez a szám még növekedhet, és továbbra is zajlanak tárgyalások további tagállamokkal.

Azonban a német kontingens létszáma nem változik, 60 marad akkor is, ha még több tagország vesz részt a közös megoldásban - mondta a szóvivő.

Azzal kapcsolatban, hogy Németország korábban legfeljebb 50 ember befogadását tervezte, elmondta, hogy az EU-s partnerek az utolsó pillanatig intenzív tárgyalásokat folytattak, amelyeken Németország arra törekedett, hogy sikerüljön az "európai megoldás", és ennek érdekében végül tovább fokozta befogadási hajlandóságát.

Hangsúlyozta, hogy csak alkalmi megállapodást kötöttek, Németország célja pedig változatlanul egy "tartós mechanizmus" megteremtése hasonló ügyek rendezésére.

Joseph Muscat máltai miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy kiköthet a partoknál veszteglő két - német civil szervezetek által működtetett - mentőhajó, mert megállapodást kötöttek a fedélzetükön tartózkodó 49 ember, és további 249, a Földközi-tengerből korábban kimentett és Máltára szállított ember ügyében.

Elmondta, hogy 220 fő távozik, ezek az emberek más európai uniós tagállamokba kerülnek vagy hazatérnek. Szétosztásukban Németország, Franciaország, Portugália, Írország, Románia, Luxemburg, Hollandia és Olaszország vesz részt.