Őrizetbe vettek egy Pest vármegyei férfit, aki hétfőn távcsöves puskát tartott a 10-es főúton elhaladó járművekre, majd ellenállt a kiérkező rendőrök felszólításnak és a fegyverét az egyik rendőrre irányította.
A helyszínre érkezett két rendőr autójóval mintegy 5 méterre állt meg a férfitól. Életük kockáztatásával felhívták magukra a férfi figyelmét, felszólították arra, hogy a veszélyeztető magatartásával hagyjon fel és dobja el a fegyvert.
Az elkövető ennek nem tett eleget és a fegyvert az egyik rendőrre irányította úgy, hogy közben a távcsőbe nézett, majd azzal követte a járőr mozgását.
A hivatalos személy erre kitérő mozdulatot tett, majd váratlanul megközelítette a férfit, megragadta a fegyver csövét, azt felfelé tolta és járőrtársa közreműködésével az elkövetőt megbilincselte - ismertette a főügyészség.
A megalapozott gyanú szerint az ötvenes évei elején járó ittas férfi egy engedély nélkül tartott, lőfegyvernek minősülő kispuskával legalább 10 percen keresztül veszélyeztette a gépkocsival közlekedőket, valamint a rendőrök életét és testi épségét.
A közleményben kitértek arra is, hogy az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges megállapításai szerint a fegyverben elhelyezett három töltény lőszernek minősül, amelyek megszerzéséhez szintén engedélyre van szükség. A puska üzemképes, a lövedék, használat esetén élet kioltására alkalmas lett volna.
A nyomozó ügyészség a fegyvert lefoglalta, a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, majd indítványozta letartóztatását. A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés tárgyában a bíróság ma dönt.