Peking tiltakozik a hongkongi tüntetőket támogató amerikai törvényjavaslat ellen

...kontra - 2019-11-20

A kínai vezetés szerdán közleményben tiltakozott az ellen, hogy az amerikai szenátus elfogadta a hongkongi tüntetőket támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.


A Kínai Politikai Tanácsadói Konferencia Nemzeti Bizottságának külügyi testülete szerdán kiadott közleményében "súlyos felháborodását és határozott tiltakozását" fejezte ki a törvényjavaslat megszavazását illetően. A közlemény szerint az amerikai szenátus döntésével figyelmen kívül hagyta a kínai fél ismételt állásfoglalását az ügyben, és jelentős mértékben beavatkozott Kína, valamint Hongkong belügyeibe.

A testület úgy vélekedett, hogy a javaslat megszavazásának semmi köze az emberi jogokhoz vagy a demokráciához, célja csupán egyes, "Hongkongban tevékenykedő bűnözők kimosdatása és támogatása".

A testület egyidejűleg felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel a beavatkozással Kína és Hongkong belügyeibe, mert ez vissza fog ütni az Egyesült Államokra. "Senki ne becsülje alá Kína központi kormánya, és a kínai nép eltökéltségét a nemzeti szuverenitás, biztonság és egység megvédésére, valamint Hongkong fejlődésének és stabilitásának fenntartására vonatkozóan" - figyelmeztetett a közlemény.

Hongkongban immár csaknem fél éve zajlik az a tüntetéshullám, melyet eredetileg egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal, téglákkal és nyilakkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat, illetve egyes esetekben már éleslőszert is bevetett.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben kötött megállapodás szerint Kína 50 évre magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.