Reagálás a Varga Zoltán és Zsiros Zsolt szocialista politikusok 2007. október 10-én tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra

...kontra - 2007-10-10

A polgármester nem hallgat, hanem a képviselő urak által felvetett téma hozzám, mint oktatási ügyekért felelős alpolgármesterhez tartozik, így értelemszerűen én nyilatkozom ennek kapcsán. A képviselő urak azonban – úgy látszik – nem teljesen értették meg azt a nyilatkozatot, melyet október 8-án, ugyanebben a témában tartott sajtótájékoztatójuk után tettem.

Ezért ismét hangsúlyoznom kell, hogy a szóban forgó teljesítmény-motivációs pályázati alapra azon iskolafenntartók pályázhattak 2007. május 15-ig, amelyek közoktatási intézményei rendelkeznek jóváhagyott intézményi minőségirányítási programmal, valamint a pályázó intézmények a 2005/2006-os tanévtől – de legalább a 2006/2007-es tanévtől – működtetetik a teljesítmény-értékelési rendszert. A pályázat feltétele volt még a – szintén jóváhagyott – önkormányzati minőségirányítási program megléte. A teljesítmény-értékelési rendszer működtetése egyébként a 2008/2009-es tanév kezdetétől – azaz 2008 szeptemberétől – lesz kötelező.

 

A Debrecen Megyei Jogú Város fenntartásában működő közoktatási intézmények közül a pályázati időszakban 12 intézmény működtetett valamilyen formában teljesítmény-értékelési rendszert, de ezeket is – mint egyébként a város valamennyi közoktatási intézményének minőségirányítási programjait – a kötelezően kikért független szakértői vélemények alapján át kellett dolgozni. A pályázati lehetőség idején tehát a végleges, a fenntartó – tehát az önkormányzat – által is elfogadott programok nem álltak készen, így semmiképpen sem tudtunk volna eredményesen pályázni. Annak ellenére sem, hogy – mint azt az eset kivizsgálása után elismertük – a pályázati kiírás az önkormányzat illetékes osztályán felbontatlanul maradt. Az ezzel kapcsolatos felelősségre vonás egyébként megtörtént.

 

Azt is megismétlem, hogy a magyar önkormányzatok egy jelentős része ebben a tekintetben még szintén a felkészülés szakaszában van, feltehetően emiatt sem pályázott több megyei jogú város – így például Dunaújváros, Eger, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nyíregyháza, Szeged és Tatabánya – önkormányzata 2007 májusában. Így fordulhatott elő, hogy az ország 3200 önkormányzata közül mindössze 125 nyert ezen a pályázaton – azaz az országban működő önkormányzatok mindössze 4 százaléka.

 

A szakértői vélemények alapján módosított, s a szakértők által immár jóváhagyott programokat a debreceni intézmények szeptemberben beadták. Mivel a közgyűlés a döntési jogot ezzel kapcsolatban az oktatási bizottságnak átadta, a bizottság a jövő hét folyamán dönt a programok elfogadásáról. Az érvényes programok birtokában a következő pályázati lehetőséget már ki fogjuk tudni használni. Mivel a debreceni pedagógusok tisztában vannak azzal, hogy munkájukat az intézményi minőségirányítási programok alapján még nem minősítették, azt is tudják, hogy ennek nyomán nem is juthattak kereset-kiegészítéshez. Félrevezetésükről, s arról, hogy hátrányba kerültek volna, szó sincs!

 

Továbbra sem felel meg tehát a valóságnak a szocialista politikusok azon megismételt kijelentése, hogy a város „fejenként 140.466 forinttal” megrövidítette volna pedagógusait. (A tények kedvéért szögezem le újra, hogy a pályázat eleve három kategóriát állapított meg: a „megfelelt” minősítést kapott pályázatok esetében az egy főre jutó támogatás ugyanis 70.233 forint, a „jól megfelelt” minősítésűeknél 105.349 forint volt, s csak a „kiváló” pályázatok esetében volt az egy főre eső összeg 140.466 forint.)

 

Továbbra is bízunk benne, hogy a szocialista politikusok – bármilyen, általuk vitatott témáról legyen is szó – felkészülésük közben a kérdés minden részletével megismerkednek, elhamarkodott és támadó kijelentéseik helyett pedig a tényszerűséget részesítik előnyben. Bízunk abban is, hogy csúsztatásaik és hamis állításaik által okozott kár nem hagy maradandó nyomokat a pedagógus társadalomban, illetve Debrecenben, mint iskolavárosban.

 

Mindezek után tisztelettel kérem a képviselő urakat, akik engem csúsztatással, saját felelősségem hárításával, a pedagógusok félrevezetésével vádolnak, sőt, nagy nyilvánosság előtt hazugnak bélyegeznek, hogy kérjenek bocsánatot!

 

 

Debrecen, 2007. október 10.                               

    

Halász D. János

alpolgármester