- Távollétében nyolc év börtönre ítéltek első fokon egy dél-koreai férfit, aki egy komáromi gyárban targoncával akarta összelapíttatni munkatársát, miután nagyméretű szemeteszsákba zárta - közölte a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára pénteken .
Puskásné Sárközi Rita tájékoztatása szerint az elkövető arra utasította a sértettet és egy mongol munkást, hogy a csarnokban összegyűlt szemetet gyűjtsék össze, majd az áldozatot felszólította, hogy másszon bele a szemét gyűjtésére szolgáló átlátszatlan, merev takarófóliába.
A sértett nem akart belelépni, de a dél-koreai férfi betolta, majd összefogta a zsák száját. A zsák széleit a mongol munkás fogta meg, aki tudott arról, hogy abban egy ember tartózkodik.
Az elkövető ezt követően egy targoncást hívott, hogy nyomja össze a zsákot. A gépkezelő nem tudott arról, hogy a zsákban ember van, a jármű villájával megkezdte a zsák összelapítását.
Az áldozat kiáltását meghallva kiszabadította a sértettet a takarófóliából és értesítette a mentőket. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosság alakult ki nála.
A dél-koreai férfit a Tatabányai Törvényszék emberölés kísérlete miatt távollétében 8 év börtönbüntetésre, valamint 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő felmentésért jelentett be fellebbezést.