"Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatásokról szóló vitában a bizottsági elnök elmondta: két éve annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna, "egy vasakarattal és a jövőbe vetett jó reménnyel rendelkező nemzet ellen", ezzel a támadással Vlagyimir Putyin orosz elnök szembeszállt a szabadsággal, az önrendelkezéssel és a demokráciával.
"Az EU a két év folyamán minden téren támogatta Ukrajnát, azonban itt az idő arra, hogy mélyebben megvizsgáljuk, hogyan jutottunk el idáig, és merre kell mennünk" - jelentette ki.
Mint mondta, Putyin legnagyobb tévedése az volt, amikor Ukrajna lerohanása mellett döntött, és ezt a hibát azért követte el, mert nem érti, hogy az emberi szabadságvágy mindig győzedelmeskedni fog.
"Az ukrán katona harca más, mint az orosz katonáé, akinek az életét Putyin felforgatta egy régmúltért és egy soha nem létező jövőért. Ukrajna ezzel ellentétben valami egzisztenciális, az emberi léthez tartozó dologért küzd, ami erősebbé teszi az akaratát az oroszokénál" - hangoztatta a bizottság elnöke.
Ezt a fékezhetetlen szellemet - fogalmazott Ursula von der Leyen - kell szem előtt tartanunk, tehát nincs idő a megingásra és a "köldöknézésre", Európa Ukrajna mellett fog állni a háború minden egyes napján és azután is.
Felhívta a figyelmet arra: az Európai Uniónak amellett, hogy 40 ezer ukrán katonát már kiképzett, és 28 milliárd euró értékű hadi felszerelést szállított Kijevnek, még tovább kell fokoznia Ukrajna katonai támogatását.
"Az európai védelmi ipar 40 százalékkal növelte lőszergyártási kapacitását. A jövő hónapig több mint félmillió tüzérségi lövedéket szállítunk, az év végéig pedig több mint egymillió lövedéket, de ez biztosan nem elég" - mutatott rá.
Véleménye szerint Ukrajna védelmi képességeit az európai védelmi képességek részeként kell tekinteni, ezért döntött úgy az EU, hogy bevonja az országot saját védelmi ipari stratégiájának előkészítésébe.
Von der Leyen felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora változás ment egy évtized alatt végbe Ukrajnában: korábban az oroszbarát ukrán rezsim tekintélyelvű törvényeket hozott, és tüntetőket gyilkolt az utcán, ma pedig ez az ország új törvényekben rendeli el a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését, az igazságszolgáltatási rendszer javítását.
"Ez a fejlődés nem csak azért történik, mert Európa ezt kéri. Ez az ukrán nép mélységes vágya. Hamarosan Ukrajna is az EU tagja lesz" - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.