Ukrán válság - Brüsszel egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást az ukrajnai megállapodásról

...kontra - 2014-02-21

- Az Európai Unió egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban megállapodás jött létre Kijevben az ukrán kormányzat és az ellenzék között - mondta Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője pénteken Brüsszelben.

Maja Kocijancic szóvivő az Európai Bizottság déli sajtótájékoztatóján erre hivatkozva elhárított minden olyan újságírói kérdést, amely arra vonatkozott, hogy a megállapodás létrejötte miként befolyásolhatja az előző nap Brüsszelben elhatározott uniós szankciók érvényesítését, esetleg letesznek-e teljesen a szankciókról, vagy pedig az eredetileg tervezettnél kevesebb személyre kívánják-e azokat alkalmazni.

    Megerősítette, hogy a csütörtök esti szankciós döntés továbbra is érvényes, és ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az EU-országok külügyminiszterei a témának szentelt rendkívüli tanácskozásukon leszögezték: a következő napok fejleményei befolyásolni fogják a szankciók alkalmazásának a mértékét. Külön kérdésre válaszolva azt is nyomatékosította, hogy Brüsszel bármelyik fél részéről elfogadhatatlannak tartja az erőszak alkalmazását.

    A szóvivő hangsúlyozta, hogy az EU csak akkor tud majd reagálni az állítólagos új fejleményekre, amint azokról hivatalos tájékoztatást kap.

    Kocijancictól megkérdezték, hogyan bízhat az unió Viktor Janukovics ukrán elnökben, aki korábban nem tartotta be azon ígéreteit, amelyeket a Kijevbe látogató Ashtonnak tett az erőszaktól való tartózkodást illetően. A szóvivő úgy válaszolt, hogy amennyiben befogadó jellegű egységkormány megalakítása a cél, akkor ennek megfelelően kell kezelni az ország államfőjének a közléseit is.