Ukrán válság - Kijev: a népszavazások és a provokációk mögött terroristák állnak

...kontra - 2014-05-12

A kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki megyében lebonyolított népszavazások és provokációk mögött "orosz követelményeknek megfelelően felfegyverzett és kiképzett" terrorista bűncsoportok állnak - közölte hétfő hajnalban az ukrán külügyminisztérium.

    A tárca leszögezte, hogy a "Krem által szervezett és pénzelt" népszavazások jogilag semmisek, és semmilyen jogi következményeik sem lesznek Ukrajna területi épségére és berendezkedésére nézve. A minisztérium szerint ennek a "bűnös bohózatnak" a szervezői tudatosan megsértették Ukrajna alkotmányát és törvényeit, és figyelmen kívül hagyták Kijev és a nemzetközi közösség felhívásait.

    "Az ukrajnai állampolgárok túlnyomó többsége a Donyecki és a Luhanszki megyében nem vesz részt az ilyen az önkényes cselekményekben, és nem veszi kezébe a honfitársai vérével összefröcskölt bűnös szavazócédulát" - áll a közleményben, amelyet az UNIAN hírügynökség idézett. A dokumentum leszögezi azt is, hogy az ukrán nép nem ismer el semmilyen "terrorista referendumot" sem a Donyecki, sem a Luhanszki megyében, sem pedig a Krím félszigeten.

    A Donyecki és Luhanszki megyében vasárnap szerveztek népszavazást a két terület jogállásáról a helyi szakadár erők. A donyecki választási bizottság szerint a donyecki szavazáson részt vevők csaknem 90 százaléka a függetlenségre szavazott, míg a Luhanszki megyében hétfőn teszik közzé az eredményeket.

    A népszavazással egy időben ukránbarát erők és szakadárok közötti fegyveres összecsapást történt Krasznoarmijszk településen, és két ember meghalt. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy a fegyveres szakadárokra vérdíjat kitűző Ihor Kolomojszkij milliárdos üzletember által verbuvált Dnyipro nevű zászlóalj zavarta meg a népszavazást. Az ukrán belügyminisztérium azonban hétfőre virradóra cáfolt, hogy a különlegesen kiképezett katonákból álló, a belügyi csapatokhoz tartozó zászlóalj részt vett volna az ottani eseményekben. A tárca szerint az alakulat nem hagyta el a Dnyipropetrovszki megye területét.