Vádat emeltek egy párral szemben, amelynek tagjai mintegy két hónapon át kényszerítettek prostitúcióra egy kiszolgáltatott fiatal nőt. A sértettet a férfi rendszeresen bántalmazta is - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.
A vádirat szerint az élettársi kapcsolatban élő pár 2021 novemberében a győri vasútállomáson találkozott egy - láthatóan nyugtató hatása alatt álló, bódult - nővel, akit korábban látásból már ismertek, és aki néhány nappal korábban érkezett haza Németországból. A nő átmenetileg szállás és jövedelem nélkül, kiszolgáltatott helyzetben volt. A vádlottak szállást ajánlottak neki, és azt, hogy felszolgálói munkát szereznek neki Budapesten.
A sértettet másnap egy budapesti, XI. kerületi lakásban szállásolták el, majd közölték vele, hogy prostituáltként kell dolgoznia. Amikor a nő tiltakozott, a férfi bántalmazta, majd a sértettről szexuális tartalmú fényképfelvételeket készített, amelyekkel szexuális szolgáltatás nyújtását kezdte hirdetni. A szolgáltatásnyújtás részleteit általában a vádlott nő egyeztette. A sértettet a pár egy hónapon belül többször is átköltöztette Pest szerte, végül ismét Újbudán béreltek a részére lakást.
A vádlottak a nő bevételét elvették, amelyből csak szűkösen fedezték létfenntartását, többször éheztették is.
A két vádlott a sértettet folyamatosan felügyelte és többször be is zárta az adott lakásba. A férfi elvette a nő iratait és rendszeresen fenyegette őt és a gyerekeit. A sértett egyszer megpróbált az ablakon át megszökni, de ezt a férfi észlelte, megkötözte és megverte. A nő végül 2022 januárjában szökött meg - tudatta a főügyészség.
A Fővárosi Főügyészség a párt erőszakkal, szexuális cselekmény végzése érdekében, a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelemmel, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésével, a férfit ezen túl minősített eseti szexuális erőszakkal és súlyos testi sértéssel, illetve okirattal visszaéléssel is vádolja.
A vádlottak korábban letartóztatásban voltak, jelenleg ingatlanra korlátozott, nyomkövetővel biztosított bűnügyi felügyelet alatt állnak - olvasható a közleményben.