Vádat emelt az ügyészség egy férfi és három társa ellen, akik a vádhatóság szerint valótlan járműhirdetésekkel 166 embert vertek át, és ezzel 15 millió forint kárt okoztak.
A húszas éveiben járó, jelenleg letartóztatásban lévő férfi 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában motorkerékpár, autó, quad, jetski, bobcat és egyéb munkagépek eladására vonatkozó álhirdetésekkel szerez pénzt.
A vádlott a csalássorozatba bevonta három ismerősét, köztük egy testvérpárt, akik vállalták: a sértettektől utalással érkező, néhány ezer forinttól 850 ezer forintig terjedő összegeket a bankszámlájukon fogadják, majd a pénzt a nekik ígért részesedés levonása után felveszik és átadják a férfinak.
A csalás miatt már korábban is büntetőeljárás hatálya alatt álló férfit a rendőrség 2023 júliusában őrizetbe vette.
Az ügyészség 166 rendbeli csalás miatt ellene és két társával szemben végrehajtandó börtönbüntetés, az ügy negyedik szereplője ellen felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak