Vihar - A Ciara miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül

...kontra - 2020-02-10

- A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott - közölte hétfőn reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel köztévé szerint két halálos áldozata is van a viharos szélnek.

Hétfő délelőtt a lengyel közszolgálati hírtelevízió közölte: a Bukowina Tatrzanska hegyi síközpontban négy emberre ráborult egy síkölcsönző viharos szél által letépett tetőzete. A balesetben ketten - egy nő és egy kislány - meghaltak, egy sérült asszonyt kórházba vittek, egy férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

Vasárnaptól hétfő hajnalig 1100 alkalommal riasztották a tűzoltókat, akik mindenekelőtt kidőlt fákat, leszakadt faágakat távolítottak el. Úttesten fekvő fák miatt két gépkocsivezető megsérült.

Az áramkiesések az RCB szerint a leginkább a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságot, valamint az északon fekvő Nyugat-pomerániai vajdaságot érintik.

Több közúton, ezen belül az országot észak-déli irányban átszelő A1 autópálya alsó-sziléziai szakaszán, valamint öt tengermelléki vasúti szakaszon a vihar fennakadásokat okozott. A Swinoujscie balti-tengeri kikötőből nem indítottak kompokat, a lengyelországi repülőterek pedig az Európában fennálló időjárási viszonyok miatt több nemzetközi járatot is töröltek.

A vihar negyven épületet rongált meg, ezen belül 28 lakóházat. A dél-lengyelországi Kujawy faluban a leszakadt áramvezeték egy gazdasági épületre esett rá, s az áramütés miatt elpusztult 16 tehén.

Az országos meteorológiai szolgálat már vasárnap másodfokú viharriasztást adott ki szinte az egész ország területére. Két dél-lengyelországi vajdaságban - a nyugaton fekvő Alsó-sziléziaiban, valamint a Kárpátaljaiban - harmadfokú, akár katasztrófajellegű jelenségekre is figyelmeztető riasztás érvényes.

Az óránkénti 120 kilométeres viharos széllökések veszélye miatt az RCB vasárnap figyelmeztető sms üzeneteket küldött szét az ország déli részében fekvő öt vajdaság lakosainak. Ebben lehetséges áramszünetekről tájékoztattak, és arra kérték az embereket, hogy aki teheti, maradjon otthon.