A gazdasági növekedés és fenntarthatóság nem egymást kizáró fogalmak, a klímaváltozás nem csak veszély, egyúttal lehetőség is - mutatott rá Áder János köztársasági elnök a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács működésének tízéves évfordulóján rendezett tanácskozáson pénteken a Parlamentben.
Az államfő - összhangban a témában készült nemzetközi jelentéssel - egy új közgazdasági modell megalkotását szorgalmazta, amelyben a természeti tőke, a tiszta víz, a tisztább levegő és a biodiverzivitás gazdasági, társadalmi és egészségügyi előnyeit egyaránt figyelembe kell venni, illetve a természeti tőke felélésének negatív következményeit is be kell számítani.
Ha tétlenül nézik a biodiverzivitás hanyatlását, akkor az elkövetkező évtizedek élelmiszer-termelésének feltételeit lehetetlenítik el - figyelmeztetett Áder János. Hangsúlyozta: ha tovább szennyezik a levegőt, akkor még többen halnak meg légúti betegségekben.
Ha tovább szennyezik a vizeket, nem lesz elegendő tiszta víz sem a lakosság ellátására, sem mezőgazdasági művelésre, sem ipari tevékenységre - tette hozzá. Rámutatott: a fejlődő országokban a kórházi ágyak 50 százalékán olyanokat ápolnak, akik a szennyezett víz okozta betegségek miatt kerültek oda, és naponta 10 ezer 5 év alatti gyermek hal meg szennyezett víz által terjesztett betegségek következtében.
A köztársasági elnök szerint véget kell vetni a "kitermeljük, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk" kultúrájának.
Át kell térni a körforgásos gazdaságra, ahol a hulladék már nem szemét, hanem nyersanyag. Példaként említette az e-hulladék hasznosítását és újrahasznosítását.
Kitért arra is, hogy jelentősen nő a Föld népessége, tovább folytatódik az urbanizáció, 2050-re a Föld lakóinak 75 százaléka városlakó lesz, és ehhez megfelelő infrastruktúrát kell kialakítani. Az előttünk álló évben számítások szerint 90 billió dollár értékű infrastruktúrát kell megépíteni, és az a kérdés, hogy ezt a hagyományos technikával építjük meg, vagy fenntartható módon, esélyt adva magunknak a "túlélésre" valósítják meg a beruházásokat - mondta.
A köztársasági elnök idézve a jelentést rámutatott: ha a kívánt fenntarthatósági fordulatot a következő években, 2030-ig megvalósítanák, akkor az stabilabb gazdasági növekedést eredményezne, és jelentős forrásátcsoportosítás lehetőségével járna. A fosszilis energiahordozók támogatásának megszüntetéséből felszabaduló összegeket fontos közösségi célokra lehetne fordítani - emelte ki. Kitért arra, hogy új munkahelyek jöhetnének létre, nőne a női munkavállalók száma, és kevesebben halnának meg légúti betegségekben. Az államfő szavai szerint a fordulat bár elkezdődött, de nem elég gyors és az idő vészesen fogy.
Áder János öt cselekvési területet mutatott be, elsőként arról beszélt, hogy tisztítani kellene az energiarendszereket, csökkenteni kellene a fosszilis energiahordozók támogatását, a széndioxid kibocsátást. Szólt az intelligens városfejlesztés jegyében a tömeg- és nem motorizált közlekedési hálózat fejlesztéséről. Felvetette, hogy szükség van az e-járművek számának növelésére. Harmadikként említette a fenntartható földhasználatot, azon belül az esőerdők megvédését, a leromlott talajok javítását, a korszerű művelési technológiák meghonosítását. Kitért a hatékony vízgazdálkodás fontosságára, a lakossági vízhálózat fejlesztésére. Emlékeztetett arra az adatra, miszerint a fejlődő országokban a szennyezett víz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza folyókba, tengerekbe.
Az államfő több pozitív magyarországi fejlesztést is megemlített előadásában, többi között a klímavédő takarmányt, amely csökkenti a kérődző állatok metánkibocsátását, egyidejűleg pedig a tej és hús minősége is javul. Kitért a Hollandiában közelmúltban magyar találmányként üzembe állított bio-szennyvíztisztítóra is, amely a héten innovációs nagydíjban is részesült.
Áder János az elkövetkező tíz esztendő teendőivel összefüggésben az Országgyűléshez, a kormányhoz és az egyetemekhez, az MTA-hoz intézett kérdéseket.
Az Országgyűléstől többi között választ vár arra, hogy a törvényalkotásban milyen módon érvényesíthetők a jövőben a fenntarthatósági fejlődés szempontjai, mit jelent az ezeket támogató költségvetés megalkotása. Készít-e a kormány fenntartható fejlődési stratégiát, és kialakítja-e a körforgásos gazdaság intézményi, jogszabályi, pénzügyi feltételeit. Az egyetemektől és az akadémiától választ vár arra, hogy sikerül-e felgyorsítani azokat a kutatásokat, amelyek segítik a felkészülést a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaira, illetve az egyetemi oktatásba beépülnek-e a fenntartható fejlődés integrált szempontjai.
"Felkészülünk, vagy tétlenül várunk, alkalmazkodunk, vagy sodródunk? A megelőzés, a nagyobb baj elkerülése érdekében időben döntéseket hozunk, vagy a döntéseket elodázzuk? - tette fel a kérdést a köztársasági elnök. Az államfő végül Barack Obama korábbi amerikai elnököt idézve azt mondta: "mi vagyunk az első generáció, amelyik a klímaváltozás hatásait már érzi, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik tehet még ellene".