- Az LMP azt követeli, a kormány adjon biztosítékot arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának területén nem kezdenek építkezésekbe és a területet nem adják el - mondta az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdai, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján.
Tetlák Örs közölte, hogy a kormány 2024. január 1-jével meg akarja szüntetni a szolgálatot, az erről szóló jogszabály tervezet már meg is jelent. Értékelése szerint a meteorológiai szolgálat legfontosabb telephelye a siófoki obszervatórium, és "félő, hogy most az obszervatórium kiváló panorámája lehet a mozgatórugója a kormányzati törekvésnek."
Hozzátette, hogy az épület szomszédságában, a helyi közösségek tiltakozása ellenére korábban már felépült egy ötemeletes apartmanház, amely leárnyékolja az obszervatórium műszereit, és ezzel veszélyezteti a balatoni viharjelző működését.
Az LMP azt követeli, hogy a kormány nyilvánítsa törvényi szinten a Balaton ötvenméteres parti sávját védőzónává, és rendeljen el a területen építési moratóriumot, továbbá ebben a sávban ne lehessen az állami tulajdon elidegeníteni vagy vagyonkezelésbe adni - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, azt is követelik a kormánytól, hogy törölje el a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, amely lehetőséget ad a "helyi közösségek akaratának felülírására"