Az Unilever immár a világon mindenütt megújuló forrásból származó villamosenergiát használ

Környezetvédelem - 2019-09-19

- Az Unilever gyárai, irodái, kutató-fejlesztő létesítményei, adatközpontjai, raktárai és disztribúciós központjai a világ mind az öt kontinensén immár kizárólag megújuló forrásból származó hálózati villamosenergiát használnak - közölte a cég csütörtökön.

A társaság energiahatékonysági programjai keretében jelentős befektetéseket hajtott végre, amelyek nyomán teljes energiafelhasználása 28 százalékkal csökkent, az egy tonna késztermékre jutó szén-dioxid-kibocsátás 2008 óta a felére esett. Megjegyzik: ez valójában nem járt többletráfordítással, hiszen a hosszú távú áramvásárlási szerződésekhez hasonló konstrukciókból eredő megtakarítások ellensúlyozták a felmerülő költségeket.

A társaság a közlemény szerint jelentős lépést tett afelé, hogy 2030-ig karbonsemlegessé váljon, jelenleg partnereivel együtt azon dolgozik, hogy saját telephelyein állítson elő megújuló villamosenergiát, ami már 18 országban meg is valósult.

Az Unilever világszerte több mint 190 országban van jelen, globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacán az egyik vezető szereplő, forgalma 53,7 milliárd eurót tett ki 2017-ben, és világszerte 161 ezer embert foglalkoztat.

A 120 éve működő cég magyarországi leányvállalata 1991-ben jött létre. Az Unilever Magyarországon három gyárral rendelkezik, amelyekben - a budapesti irodával együtt - közel 1500 munkavállalót foglalkoztat.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Unilever Magyarország Kft. tavaly 107,08 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 99,13 milliárd forint után, üzemi eredménye 3,87 milliárd forint volt, míg 2017-ben 3,15 milliárd forint. A társaság adózott eredménye 2018-ban 3,91 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 2,59 milliárd forinttal.