Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgowban zajló 26. ülésének (COP26) résztvevői által az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására tett kötelezettségvállalásai alapján két Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke - állapították meg a Melbourne-i Egyetem kutatói.
India, a világ harmadik legnagyobb károsanyag-kibocsátója vállalta, hogy 2070-re klímasemleges lesz és 2030-ra áramtermelése fele megújuló energiából fog származni. Ez jelentős változást okozott a becslések alakulásában a szakemberek szerint.
Ha India és a többi részt vevő ország is teljesíti ígéreteit, a hőmérséklet várhatóan 1,9 Celsius-fokkal fog az iparosodás előtti szint fölé emelkedni a század végére. Ez alacsonyabb, mint párizsi klímaegyezményben megfogalmazott 2 Celsius-fokos felső határérték, de magasabb, mint az 1,5 Celsius-fokos alsó határérték - olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.
Alok Sharma, a COP26-értekezlet elnöke elmondta, az új vállalások fontos előrelépést jelentenek, de figyelmeztetett arra is, hogy többet kellett volna tenni ezen a klímatalálkozón annak érdekében, hogy elérhető közelségbe kerüljön a 1,5 Celsius-fokos cél.
India és más országok új vállalásaival a globális GDP 90 százalékát lefedik a karbonsemlegességre (azaz a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásra) vonatkozó ígéretek, ami előrelépés a tavalyi 30 százalékhoz képest - mondta Sharma. Hozzátette azonban, hogy nem tettek ígéretet a globális kibocsátás 2030-ig történő megfelezésére.