A helyiek tájékoztatása, környezeti hatásvizsgálat és katasztrófavédelmi engedély nélkül adtak engedélyt a Fejér vármegyei Iváncsán egy új akkumulátoripari gyár építéséhez - közölte az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Tetlák Örs azt mondta, az illetékes kormányhivatal akkumulátorcellákat és -modulokat tesztelő létesítményre adott ki engedélyt SK On Hungary Kft.-nek a már meglévő akkumulátorgyár mellett egy kiváló minőségű termőföldön.
Közölte, az új épületben évente 124 ezer akkumulátorcellát és -modult fognak bevizsgálni és megsemmisíteni, többek között leejtik, átszúrják, roncsolják, hősokknak és légnyomáspróbának teszik ki őket.
Erre a tevékenységre az engedélyező hatóságok nem tartották szükségesnek sem a környezeti hatásvizsgálatot, sem a katasztrófavédelmi engedélyezést - tette hozzá.
Tetlák Örs elmondta, közismert, hogy súlyos balesetek, rosszullétek voltak az iváncsai akkumulátorgyárban, a környékbeliek pedig a létező összes fórumon igyekeztek eddig is hangot adni tiltakozásuknak. Ehhez képest a kormányhivatal a helyiek kizárásával, hozzájárulásuk, tájékoztatásuk nélkül adott ki létesítési engedélyt egy újabb üzemnek - mondta.
Az ellenzéki politikus szerint józan ésszel felfoghatatlan, hogyan lehet egy település lakóit a hamarosan éjjel-nappal üzemelő akkumulátorgyár és a most engedélyt kapott új üzem okozta terhelésnek kitenni.
Jelezte, írásbeli kérdéssel fordultak Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, a többi között azt kérdezve tőle: elfogadhatónak tartja-e az új engedély kiadását, miközben a már meglévő gyár sem tudja az előírásoknak megfelelően végezni a tevékenységét. Miként lehetséges, hogy a határértékeket átlépő üzem zavartalanul működhet? Elfogadható-e, hogy több tízmilliárd forintnyi állami támogatásból megvalósuló állami beruházás esetén ne fizessenek ki magyar alvállalkozókat? - sorolta.