Nagy-Britanniában 2040-től megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
A szerdán bejelentett terv a brit kormány szélesebb körű, összesen 3 milliárd font (több mint ezermilliárd forint) költségvetéssel előirányzott több évtizedes környezetvédelmi programjának része. Az intézkedés elsődleges célja, hogy a 2040-es évtizedtől már csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba Nagy-Britanniában.
A brit kormány a különösen szennyezőnek tartott dízelautók számát már az átmeneti időszakban is csökkenteni kívánja. A szerdán ismertetett stratégia részeként hamarosan konzultáció kezdődik egy olyan kompenzációs rendszer esetleges kidolgozásáról, amelynek alapján a dízelüzemű személyautók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez. Ez a program - ha a kormány úgy dönt - már 2020-tól elkezdődne.
A dízelmotorral szerelt autók száma Nagy-Britanniában az elmúlt másfél évtizedben a háromszorosára emelkedett, és tavaly elérte a 10 milliót. A korábbi kormányok a dízelüzemanyag adójának csökkentésével még ösztönözték az ilyen járművek vásárlását az alacsonyabb fogyasztás és a kisebb széndioxid-kibocsátás miatt, ám az elmúlt években elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy jelentősen nőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma a legszennyezettebb levegőjű országrészekben, köztük Londonban.
A BMW német autógyár nem sokkal a kormányzati tervek ismertetése előtt bejelentette, hogy 2019-től elkezdi a népszerű Mini modellek elektromos változatának gyártását Oxford mellett működő üzemében. Az elektromos motorokat Németországban gyártják majd, és onnan szállítják az angliai összeszerelő üzembe.
A BMW tulajdonában lévő cég évente 360 ezer Minit állít elő.
Nemrégiben a francia kormány is bejelentette, hogy 2040-ig megtiltja az új benzin- és dízelüzemű autók franciaországi értékesítését.