- Az akkumulátorgyárak nemcsak a környezetre ártalmasak, de a működésükhöz szükséges infrastrukturális építkezések a természeti értékeket is tönkreteszik - közölte a Párbeszéd társelnöke vasárnap.
Szabó Rebeka a pártja és a saját Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a gödi Samsung-gyár vízellátása miatt nyolc és fél kilométeren keresztül vízvezetéket, illetve tizenhárom és fél kilométeren szennyvízvezetékeket kell kiépíteni, amire 32 milliárd forintot szán a magyar állam, a Mészáros és Mészáros Zrt. közreműködésével.
Hozzátette: a csatornaépítéssel nemcsak az a baj, hogy nagyon sok pénzbe kerül, hanem természetvédelmi, Natura 2000-es területeken is keresztül megy, például Göd és Sződliget mellett, ahol már számos fát kivágtak.
Felidézte, hogy az egyik gödi civil szervezet kiderítette, az ezen a területen élő, fokozottan védett homoki kikerics jelentősebb állománya is megsemmisült. Hozzátette, több mint négyszáz tő homoki kikerics pusztult el a Mészáros Lőrinc cége által épített csatorna miatt, a növények eszmei értéke több mint 40 millió forint.
Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője jelezte, írásbeli kérdést nyújt be az Agrárminisztériumnak, hogy meg tudja, mit kívánnak tenni a további természetkárosítások ellen, továbbá adatigényléssel fordul az ügyben a Duna-Ipoly Nemzeti Park vezetéséhez.