Ingyenesen hívható zöld számon várja a rendőrség a romák sérelmére elkövetett támadásokkal kapcsolatos bejelentéseket ! 06-80/201-303
A külön ennek a bűncselekmény sorozatnak a felderítésével kapcsolatban létrehozott zöld számon, ingyenesen tehetik meg bejelentéseiket.
A nyomozást minden, akár a legapróbbnak tűnő információ is segítheti!
Kérjük, hogy minden olyan információval forduljanak a rendőrséghez, ami bármilyen szempontból szokatlan, gyanús vagy valamiért felkeltette a figyelmüket.
A kistelepülésen élők legyenek figyelemmel minden olyan gyanús személyre, aki az adott területen idegen, illetve minden olyan gépjárműre, amelynek jelenléte a helyszínen szokatlan, főútvonal helyett mellékutakon, földutakon közlekedik. Kérjük, figyeljék meg a látott személyek különös ismertetőjeleit, ruházatát, viselkedését, valamint a gépjárművek rendszámát, típusát és színét.
Minden észlelés, jelzés fontos és azt nyomozócsoport ellenőrzi le!
Az elkövetők veszélyes bűnözők, akik fegyverrel rendelkeznek és súlyos élet elleni cselekményeket követtek el. Még konkrét gyanúok esetén sem szabad megkísérelni elfogásukat, értesítés után bízzák azt a hatóságra.
Az észleléseket a 112 segélyhívón, vagy az ingyenesen hívható 06 80 201 303 telefonszámon haladéktalanul jelentsék be.
Az országos rendőrfőkapitány a tegnapi napon a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozattal összefüggésben nettó 100 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.