Enyhe idő várható a héten, 20 Celsius-fok körüli legmagasabb hőmérséklettel. A hét elején még előfordulhat zápor, zivatar, de a hét második felében már az ország nagy részén többórás napsütésre lehet számítani. Helyenként a reggelre képződő köd tartósabban is megmaradhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kedden délelőtt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, pára- és ködfoltok is lehetnek. Több helyen előfordulhat eső, zápor, majd délutántól csökken a felhőzet és kisüt a nap. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 7 és 14, délután 15 és 22 fok között lesz a hőmérséklet.
Szerdán az ország nagy részén számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütésre, de a köd, illetve rétegfelhőzet helyenként tartósabban megmaradhat, és egy melegfront viszonylag keskeny felhőzónája is a térség fölé húzódhat. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. Általában mérsékelt marad a légmozgás, a hajnali 3-11 fokról 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtök reggel sokfelé várható köd, illetve rétegfelhőzet. Nappal ritkul, zsugorodik a köd, délutánig kevés helyen maradhat meg, a fátyolfelhők is feloszlanak és általában többórás napsütésre lehet számítani. Estétől ismét terjeszkednek a ködfoltok, néhol előfordulhat szitálás. Gyenge marad a légmozgás, a minimumhőmérséklet 2 és 11, a maximum 15 és 21 fok között alakul.
Pénteken derült, napos és tartósabban felhős, ködös tájak egyaránt lesznek, emellett fátyolfelhők is sodródnak az ország fölé. Legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő néhol. Helyenként megélénkülhet kissé a keleti, délkeleti szél, a minimum 3 és 11, a csúcsérték 14 és 21 fok között valószínű.
Szombaton az ország nagyobb részén kisüt a nap, de maradhatnak borult, ködös területek, és fátyolfelhők is érkezhetnek. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb jelentéktelen szitálás lehet néhol. Helyenként megélénkülhet kissé a déli, délkeleti szél, a hajnali 3-11 fokról 14 és 20 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Vasárnap az ország nagyobb részén kisüt a nap, de maradhatnak felhős, ködös vidékek, fátyolfelhőzet is érkezhet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb jelentéktelen szitálás itt-ott. Helyenként megélénkülhet kissé a délnyugati szél. A hajnali 2-10 fokról 14 és 20 fok közé melegedhet fel a levegő.