FM: lakossági kampány a kisméretű szálló por koncentrációjának csökkentésére

Közérdekű - 2014-11-13

Elsősorban a megfelelő fűtés ismertetésével kívánja felhívni a Földművelésügyi Minisztérium a lakosság figyelmét arra, hogy ezzel is csökkenthető a levegőben szálló kisméretű por koncentrációja - mondta V. Németh Zsolt, a tárca államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A kampány része annak a kormány által 2011-ben elfogadott, 20 évre szóló, 700 milliárd forintos programnak, amelynek eredményeként 10-15 százalékkal csökken a 10 mikronnál kisebb szálló por koncentrációja - tette hozzá a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

    A tájékoztatón az újságírók megtekinthették azt a három, autóra szerelt mobil laboratóriumot, amelyet a légszennyezettségi adatok mérését és elemzését végző országos hálózat korszerűsítésének keretében szereztek be. Ez a projekt 3 milliárd forintba került, a forrása pedig az uniós KEOP illetve a svájci alap volt.

    Az államtitkár elmondta, hogy a 3,9 millió magyar háztartás egyharmada használ szilárd fűtőanyagot. Optimális megoldás a távfűtés, valamint a villamos- és a gázenergia használata erre a célra. A szilárd fűtőanyagok közül a száraz keményfa, valamint a szén megfelelő, amennyiben jó hatásfokon, kevés szennyezés kibocsátásával égetik el.

    V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a cipő, a ruha, de a festékkel és lakkal kezelt lecserélt nyílászáró elégetése sem ajánlott. A PVC elégetése során pedig olyan gáz szabadul fel, amelyet harci gázként használtak az első világháborúban.

    A tárca mindezekre egy 200 ezer példányban terjesztett szórólapon hívja fel a figyelmet, illetve plakátokon és a honlapján is, "Fűts okosan" szlogennel.

    Az említett 700 milliárd forintos program része a kazán-, valamint a nyílászárók cseréjének a támogatása is.

    Ebből évi 25 milliárd forint jut az autóbuszok cseréjére is, mivel a program tárcaközi jellegű - tette hozzá az államtitkár.