Budapesten locsolással, ivókutakkal és klimatizált közösségi járművekkel védekeznek a kánikula ellen - közölte a főpolgármesteri hivatal hétfőn. Az FKF locsolóautói a hőségriadó időszakában folyamatosan, kétszer tizenkétórás műszakban, műszakonként jellemzően 20 gépjárművel locsolják a budapesti közúthálózatot.
A nappali műszakban elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, hogy a munkagépek a lehető legkisebb mértékben akadályozzák a forgalmat.
A belvárosi és az egyéb, kevés zöld felülettel rendelkező, de a gyalogosok által napi szinten használt városrészek a korábbinál jóval nagyobb figyelmet kaptak. A villamossíneket a "kivetődés" megakadályozása érdekében locsolják.
A FŐKERT-tel és a Fővárosi Vízművekkel közösen a már meglévő ivókutak mellett idén újabb kutakat alakít ki a város több pontján. A BudapestGO alkalmazásban bekapcsolható a szűrőkben az ivókút funkció, amely a városban található ivókutakat mutatja. Továbbá a BKK megnyitja ügyfélszolgálatait, ahol légkondicionált helyiségekben díjmentesen használhatják a vízautomatákat a városlakók.
A Fővárosi Vízművek keddtől üzembe helyezi a kifejezetten rendkívüli helyzetekre kialakított vízosztó tartállyal ellátott utánfutót. Ebből bárki tölthet a kulacsába, poharába vizet. A vízadagoló tartályában 700 liter ivóvíz áll a járókelők rendelkezésére.
Az új járműbeszerzéseknek köszönhetően a villamos, trolibusz és autóbusz ágazatban is folyamatosan nő a klímaberendezéssel ellátott járművek száma. A metrómegállókban és az utasforgalmi terekben a szellőztető-berendezéseket a legnagyobb fokozaton működtetik. Az M3 metróvonal utasforgalom számára nyitott állomásain (Göncz Árpád városközpont, Forgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-városkapu és Újpest-központ) ivókutak állnak az utazók rendelkezésére.
A vörös kód figyelmeztetés érvényessége alatt a bentlakást nyújtó szociális intézmények a regionális diszpécserszolgálatokon keresztül fogadják azokat az utcán élő személyeket is, akiknek az elhelyezése hajléktalanellátó intézményekben nem megoldható. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben és strandjain, a Dandár és a Rudas kivételével, a zárási idő a június 27. és 30. között 20 órára módosul.
A FŐKERT arra kéri a budapesti erdőkben, természetvédelmi területeken kirándulókat, hogy kizárólag kijelölt tűzrakóhelyen gyújtsanak tüzet, valamint a nagy melegre és szárazságra tekintettel ott is fokozott elővigyázatossággal, a szabályokat betartva tegyék.
A borsodi megyeszékhelyen a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkatársai - hétfőtől csütörtökig, 11 és 15.30 között ivóvizet osztanak a Villanyrendőrnél, a Centrum Áruháznál és az Újgyőri főtéren, ahol párakapukat is felállítanak.
Pécsen 42 ivókutat és csobogót tisztítottak meg és állítottak az emberek rendelkezésére. A belvárosi utcák fölé napvitorlákat feszítettek ki, a település három pontján működtetnek permetkapukat, továbbá a helyi Hullámfürdő is egy órával később zár a megszokottnál csütörtökön. A baranyai megyeszékhelyen a helyi járatú, klímával rendelkező autóbuszokon működnek a légkondicionáló berendezések, a gyors fel- és leszállás, valamint a megfelelő átszellőzés biztosítása érdekében a hőségriadó idején valamennyi ajtón fel lehet szállni a járművekre. Hétfő éjszakától locsolókocsikkal hűtik belterületi utakat Pécsen.
Szolnok több pontján állítanak fel párakapukat: a Tisza parkban, a vasútállomáson, a Hild téren és a Széchenyi lakótelepen hozhat enyhülést az arra járóknak a vízpermet - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal. A legforgalmasabb városi utakat a hőségriadó ideje alatt locsolják, illetve vízosztás is lesz a Hild téren és a vasútállomáson hétköznap 9-15 óra között.