LMP: módosításokkal támogatható a büntető eljárásjogi tervezet

Közérdekű - 2017-01-10

- Alapjaiban támogathatónak és szükségesnek tartja az LMP az igazságügyi tárca új büntető eljárásjogi kódextervezetét, az ellenzéki párt ugyanakkor változtatásokat is szükségesnek tart azon, a többi között az ügyészség szerepét érintően.

Erről Csarnó Ákos, az LMP közigazgatási szakszóvivője számolt be sajtótájékoztatón kedden, a tervezetről tartott ötpárti egyeztetést követően.

cheap jerseys nfl

Cheap Jerseys free shipping

cheap jerseys nba

Cheap Jerseys

A politikus közölte: az öt parlamenti frakció képviselői szinte teljes mértékben egyetértettek egy új kódex szükségességében.

Az LMP ugyanakkor nagyobb szerepet adna az ügyészségnek - szögezte le Csarnó Ákos, elsősorban azt kifogásolva, hogy a legfőbb ügyész gyakran nem indít hivatalból eljárást a tudomására jutott korrupciós ügyekben. Ezen a várhatóan tavasszal az Országgyűlés elé kerülő tervezet sem változtatna értemben - jegyezte meg.

Ugyanakkor az ügyészségnek továbbra is lehetősége lesz az előzetes letartóztatás LMP által túlzottnak tartott alkalmazására - fogalmazott meg egy másik kifogást Csarnó Ákos.