Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a román-magyar határ közelében

Közérdekű - 2017-08-01

- Megjelent az afrikai sertéspestis Romániában, a fertőzőgócot a magyar-román határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén fedezték fel a hatóságok egy háztáji gazdaságban - közölte kedden a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.

A betegség összesen hét állatot fertőzött meg két háztáji gazdaságban, miután az egyik gazdaságról átterjedt egy szomszédosra is. A megfertőzött állatokat elégették. A román hatóságok a fertőzött gazdaságokban megtettek minden olyan intézkedést, ami a fertőtlenítéshez, a vírus terjedésének megelőzéséhez szükséges, közölte a bukaresti hatóság, amely az európai illetékes szerveket is értesítette a vírus romániai megjelenéséről.

Az első vizsgálatok alapján feltételezik, hogy a kórokozó Ukrajnából került Romániába, fertőzött állati eredetű termékek révén. Több állami intézmény bevonásával további vizsgálatokat végeznek a fertőzés eredetének pontos megállapítása érdekében.

Geronimo Branescu, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke nemrég úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Románia "harapófogóba van szorítva" az afrikai sertéspestistől, hiszen a vírus megjelent már két Romániával szomszédos országban, a Moldovai Köztársaságban és Ukrajnában.

Az afrikai sertéspestis az Európai Unióban 2014-ben jelent meg először. A betegség nagyon gyorsan terjed mind a Baltikumban, Lengyelországban, mind Ukrajnában nyugati irányba.

Románia tizenhárom évi embargó után, tavaly októbertől kezdhetett el újból exportálni élő sertést, feldolgozott húsárut az Európai Unióba, májusban pedig sertéspestismentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet, így az amerikai, a kanadai, a mexikói, a japán és a dél-koreai exportlehetőség is megnyílt.