Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója tiszteletére rendezendő ünnepség programja:
8.00 óra
Országzászló felvonása a Bem téren katonai tiszteletadással.
8.30 óra
Az „Egyetem-templom” előtt elhelyezett 56-os emlékmű ünnepélyes koszorúzása (Egyetem tér 1.). Ünnepi beszédet mond: Rácz Róbert a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke. Ünnepi műsor a Csokonai Színház társulatának előadásában.
9.30 óra
A Debreceni Egyetem Szenátusának, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének együttes ülése a Debreceni Egyetem Aulájában. Beszédet, illetve köszöntőt mond: Dr. Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora, Kósa Lajos Debrecen város polgármestere és Rácz Róbert a megyei közgyűlés elnöke. Előadást tart: Dr. Görömbei András akadémikus, Debrecen város díszpolgára.
10.30 óra
Emléktábla avatás a Debreceni Egyetem főépületének III. emeleti kerengőjében.
11.00 óra
Forradalmi Emlékezés Lángja meggyújtása az Egyetem téren, a főépület előtt. Emlékező séta az egyetemről a Kossuth térre.
12.00 óra
Forradalmi Emlékezés Lángja meggyújtása a Kossuth téren. Ünnepi beszédet mond: Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere.
12.30 óra
Debrecen Megyei Jogú Város ünnepi közgyűlése a Városházán (Piac u. 20.). Csokonai,- Hatvani,- Hajós Alfréd díjak és a Borsos József nívó díj átadása.
15.00 óra
Koszorúzás az ÁVH sortűz áldozatainak emléktáblájánál (Kossuth u. 8.).
15.30 óra
Koszorúzás Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnök emléktáblájánál (Kossuth u. 12-14.).
16.00 óra
Koszorúzás Szilágyi József ’56-os mártír emléktáblájánál (Péterfia u. 1-7.).
16.30 óra
Bényi Árpád festőművész kiállításának megnyitója a Kölcsey Központban.
17.00 óra
Az országzászló levonása a Bem téren, katonai tiszteletadással.
19.00 óra
Ünnepi előadás a Csokonai Színházban – Szőcs Géza: Liberté ’56.