Rendőrségi felhívás: Hőség - nyitott ablak - besurranás

Közérdekű - 2006-06-30

A Debreceni Rendőrkapitányság felhívja a családi ház tulajdonosok, valamint a bérházak alsóbb szinten lakóinak figyelmét, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a nyári hőség idején is otthonaik megfelelő védelmére.

Borzasztó nagy a hőség, mely klíma nélkül, illetve minden nyílászáró tárva nyitott állapota nélkül nem, vagy csak igazán nehezen bírható. Sajnos vannak olyan személyek, akik ha meglátják a nyitott ablakokat azonnal akcióba lépnek, s pár másodperc alatt beosonva otthonainkba, eltulajdonítják az épp útjukba kerülő – további értékesítésre alkalmas – vagyontárgyainkat, letett készpénzünket. Még „jól” is járunk, ha nem találjuk szembe magunkat a besurranóval.

 

Felhívjuk a figyelmet az élet- és testi épség megóvása érdekében, hogy amennyiben az Önök sérelmére akarná ismeretlen elkövetni a fenti bűncselekményt, és ezt észlelnék (tetten érnék az elkövetőt) ne avatkozzanak közbe, ne próbálják (főleg ha egyedül vannak otthon) visszatartani, nehogy nagyobb baj történjen. Ilyenkor kiszámíthatatlan az elkövető tettenérés esetén tanúsítandó reakciója (a menekülési útvonalat elzáró tulajdonossal szemben még erőszakot is alkalmazhat, az eltulajdonítani szándékozott érték megtartása, valamint az elkövetés helyszínéről való távozása érdekében). Fontos feladatuk azonban az, hogy hidegvérüket megőrizve próbálják meg  minél jobban megfigyelni az elkövetőt, annak személy- és ruházatleírását jegyezzék meg, majd távozását követően haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, közben kísérjék figyelemmel a távozása irányát - ha tudják messziről kövessék is a mozgását, vagy ha autóval távozik, annak pontos típusa, színe, rendszáma felírásával segítsék a rendőrséget abban, hogy minél hamarabb elfoghassuk.

 

A fenti tanácsaink a bűncselekmény megtörténte esetére vonatkoztak, viszont, jóval fontosabb, hogy ezeket elkerüljük, ezért kérjük, hogy áldozattá válásuk elkerülése érdekében fogadják meg tanácsainkat.

- Lehetőség szerint ajtajaikra, ablakaikra szereljenek fel biztonsági láncot, melynek használatával a nyílászárók nyitva tarthatók (a hőség csökkenthető, viszont kívülről illetéktelen nem tud otthonaikba észrevétlenül behatolni.

- Amennyiben elmennek otthonaikból minden esetben zárják be valamennyi nyílászárót, s csak ha hazajöttek, akkor szellőztessék át a felmelegedett lakásaikat egy-két perces kereszthuzattal.

- Éjszakára szintén zárják be ajtókat, s lehetőség szerint csak biztonsági zár használata mellett hagyják nyitva ablakaikat illetve, azt bukó funkcióba állítsák.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei, illetve bűnügyi portyaszolgálatot ellátó nyomozói visszatérően ellenőrzik a lakótelepeket, illetve családi házas övezeteket, a besurranásos lopásokat elkövető személyek adók kiszűrése, tettenérése érdekében.

 

Azonban mindenütt nem lehetünk ott, így történt ez 2006. június 29-én is, amikor ismeretlen elkövető a Balassi Bálint utca egyik földszinti lakásába a nyitott ablakon keresztül bejutott, 16 és 22 óra közötti időben, minden helyiséget átkutatott, végül egy 530.000 Ft értékű számítógépet, laptopot, készpénzt, fényképezőgépet tulajdonított el.

 

2006. június 23-án a Martonfalvi út egyik első emeleti lakásába az elkövető nyitott erkélyajtón behatolt és onnan laptopot, fényképezőgépet, telefont és hátizsákot tulajdonított el, 370.000 Ft kárt okozva.

 

2006-ban a Debreceni Rendőrkapitányságra 121 db családi ház betörésről, valamint 43 db lakásbetörésről érkezett bejelentés. Eddig besurranásos lopás (nyitott ajtón, ablakon keresztül való erőszak nélküli behatolás) 44 db volt. Ha csak a hőség megjelenése óta érkezett bűncselekményeket vesszük ki az összes számadat közül megállapítható, hogy május-június hónapban összesen 17 db családi ház betörés, 5 db lakásbetörés és 4 db besurranásos lopás történt.

 

Tegyünk közösen azért, hogy ezek a számadatok tovább ne növekedjenek, kerüljük el az áldozattá válást, úgy hogy egy kicsit többet teszünk otthonaink, lakásainkban tartott értékeink védelme, biztonsága érdekében.

 

Debrecen, 2006. június 30..

                                                                                    Tisztelettel:

 

                                                                                    Dr. Sóvágó Sándor r. alezredes

                                                                                    kapitányságvezető

 

                                                                                    Juhászné Kiss Katalin r. szds.

                                                                                    mb. hivatalvezető