A Debreceni Rendőrkapitányság felhívja a közúti közlekedésben résztvevő autótulajdonosok figyelmét, hogy nyakunkon a rossz idő: az eső, majd a fagy, a hó, ezért ideje felkészíteni autóinkat, hogy azok a téli időszakban is biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban legyenek.
Ideje átszereltetni az autóinkon a nyári gumikat téli abroncsokra. A szakemberek szerint a legrosszabb minőségi téli gumi is jobb, mint a legjobb nyári! Fontos ellenőrizni a fékek állapotát, az irányjelző berendezések illetve a világító berendezések megfelelő működését. Egyre hamarabb sötétedik, s egyre később lesz világos, így a megfelelő láthatóság, az egyik legfontosabb szempont a balesetek elkerülésében. Állítsuk be a fényszórókat, hogy azok az úttest megfelelő részét világítsák be, s ne a szembejövőt vakítsák el. Gondoskodjunk az ablakmosó-tartályok fagyálló mosófolyadékkal történő feltöltéséről, ugyanis egyre gyakoribbak lesznek az éjszakai és a reggeli fagyok, illetve az egyre csapadékosabb időjárás, így nagyon fontos a láthatóságunk mellett, az, hogy minden helyzetben tiszta legyen a szélvédőnk, mely a mi látásunkat biztosítja. Ellenőriztessük a hűtőfolyadék fagyállóságát is.
Fokozatosan tegyük be autóinkba az alábbi eszközöket, melyekre a tél, a fagyos idő beálltával egyre nagyobb szükségünk lesz, illetve bizonyos helyzetekben szükségünk lehet: jégkaparó, kis seprű, páramentesítő szivacs, jégoldó zárolajozó, később hólapát, esetleg lapát valamint egy kisebb zsákban homok illetve apróbb kavics, valamint ha a hegyekbe készülünk, legyen mindig a csomagtartónkban hólánc is.
Felhívjuk a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket. Egyre nő a reggeli időszakokban a munkába menet ideje, ezért próbáljunk meg korábban elindulni otthonról. A késésünket, ne próbáljuk meg az időjárási viszonyoknak megfelelőtől eltérően nagyobb sebesség megválasztásával behozni, mert ezzel nemcsak magunkat és családtagjainkat, hanem a velünk egyidőben közlekedők testi épségét és életét is veszélyeztessük. Ne feledjük a közlekedés során csak annyira vigyázzunk másokra és mások értékeire, mint ahogy azt másoktól, magunk vonatkozásában elvárjuk. Ha a fenti tanácsokat megfogadva közlekedünk, ezzel már nagyot tettünk a balesetmegelőzés érdekében.
Lehetőség szerint ne bocsátkozzunk fölösleges előzésekbe, ne zavarjuk meg a reggeli lassúbb, de egyenletesen biztonságos tempóban haladó forgalmat. Próbáljunk meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel a ködös, esős időjárásra, mely egyre jobban jellemző lesz. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetjük az erre az időszakra leginkább jellemző koccanásokat, s ezzel együttjáró fölösleges kellemetlenségeket. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetésünkkel előzzük meg a gyalogos baleseteket, mégha azt a gyalogos figyelmetlensége válthatja is ki. Vigyázzunk az úttest mellett haladó szeleburdi gyermekekre, illetve fokozott figyelemmel legyünk az iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyerekekre, előre számítsunk rá, hogy ezen helyeken váratlanul megjelenhetnek.
Köszönjük, hogy tanácsaink megfogadásával hozzájárulnak a Debrecenben illetve vonzáskörzetében bekövetkezhető balesetek elkerüléséhez! Vigyázzunk közösen egymásra! Előzzük meg együtt a bajt!
A szlogen örök: „ Ne feledjék, mindenkit hazavárnak! „
Debrecen, 2006. október 16.
Dr. Sóvágó Sándor r. alezredes
kapitányságvezető