815 millió ember éhezik a világban

Külföld - 2017-09-15

Több mint tíz év óta először emelkedett az éhezők száma a világban, a teljes népesség 11 százaléka éhezett tavaly - derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Rómában pénteken közölt jelentéséből.

Az olasz fővárosban székelő FAO minden évben összesíti az élelmezésbiztonság és táplálkozás globális helyzetét. A legutóbbi, 2016-ra vonatkozó adatok szerint a világban 815 millió ember éhezik. Ez 38 millióval több az egy évvel korábbinál.

Az éhezők száma több mint tíz éven át csökkenést mutatott, tavaly azonban ismét emelkedett: a szervezet szerint az éhezés terjedéséhez a pusztító konfliktusok, valamint a klímaváltozás vagy más miatti "élelmiszersokk", vagyis táplálékhiány vezetett.

Éhezést okozott az El Nino csendes-óceáni éghajlati jelenség éppúgy, mint a dél-amerikai országokat sújtó gazdasági válság.


Egy kétéves nigériai kisfiú annak köszönheti az életét, hogy egy dán nő megmentette őt. A gyerek már fél éve az utcán élt, csontsoványra fogyva.

A jelentés kiemeli, hogy 155 millió ötévesnél kisebb gyermek alulfejlett, ami azt jelenti, hogy testsúlya alatta marad a korosztályának megfelelő szintnek. Ötvenkétmillió gyermek krónikus legyengülésben szenved, vagyis súlya nem felel meg testmagasságának. Ezzel egy időben 41 millió gyerek túlsúlyos.

José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója a jelentés bemutatóján hangsúlyozta, hogy az utóbbi tíz évben "drasztikusan" emelkedett a konfliktusok száma, és ezek békés megoldása a múlthoz képest még "összetettebb és nehezebb" feladattá vált. Hozzátette: a világ lakosságának egy része minden nap éhesen tér nyugovóra.

A FAO vezetője úgy látja, 2030-ra azonban fel tudják számolni az éhezést. Ezt segíti az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek - a FAO, a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (Unicef), valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - egyre szorosabb együttműködése.