A bevándorlásnak köszönhetően tovább nőtt Csehország lakossága

Külföld - 2020-12-14

- Csehország lakosságának száma az idei év első kilenc hónapja alatt 13 900-zal 10,71 millióra emelkedett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.

Az idei növekedés a korábbi hasonló időszakoknak mindössze 40 százaléka, ami a cseh demográfusok szerint elsősorban a koronavírus-járvány következménye.

A korábbi időszakokhoz hasonlóan a mostani lakosságnövekedést szintén a külföldiek bevándorlása biztosította, bár a pandémia következtében ez is jóval csökkent. Bevándorlók nélkül a cseh lakosság száma mintegy 1700-zal csökkent volna. Szeptember végéig 15 600 külföldi állampolgár telepedett le Csehországban, egy évvel korábban a bevándorlók száma meghaladta a 30 ezret.

A legtöbb bevándorló Ukrajnából, Szlovákiából és Oroszországból érkezett. Brit, lengyel és német állampolgárok viszont az idén kisebb számban telepedtek le Csehországban, mint az előző években.

Az első kilenc hónapban 85 ezren haltak meg Csehországban, ezerrel többen, mint egy éve. Szakértők valószínűsítik, hogy a növekedés szoros összefüggésben van a járvánnyal. Az újszülöttek száma 83 300 volt, 2600-zal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A gyermekek majdnem fele házasságon kívüli kapcsolatban született.

A házasságok száma az első három negyedévben 38 100 volt, majdnem tízezerrel kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A szociológusok és a statisztikusok ezt egyértelműen a koronavírus-járvány számlájára írják.

"Márciusban csak 631 házasságot kötöttek Csehországban, ami több mint száz éve a legalacsonyabb havi szám" - jegyezte meg Lukás Kovanda közgazdász a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor a válások száma is csökkent, 2200-zal 15 700-ra. Ennek alapvető oka, hogy az illetékes bíróságok és hivatalok a pandémia idején a megszokottnál lassabban és nehézkesebben dolgoznak.