A közszolgálati médiában zajló leépítésekről közölt cikket a Der Standard című liberális osztrák napilap szombati számában. Az értékelő elemekkel vegyes tudósítás bevezetőjében a szerző "példátlan tisztogatóakciónak" nevezte a leépítéseket.
A "már gúzsba kötött magyar állami médiában megkezdődött a régen bejelentett nagymértékű leépítés, vélhetően az utolsó kritikus újságírók is elveszthetik az állásukat" - fogalmazott Kathrin Lauer tudósító.Felidézte, hogy az MTVA közlése szerint 550 riporter, szerkesztő és technikus munkaszerződését szüntetik meg.
Az MTVA "mindenkit bíróság elé idézéssel fenyegetett, aki az eljárásnak politikai indítékot tulajdonít" - írta a lap, hozzátéve, hogy ősszel további ezerfős leépítés várható.
Noha vannak komolyan veendő hangok a szakmában, amelyek szerint az állami médiára ráférne egy reform, nem úgy néz ki, mintha az MTVA számára az újságírói minőség számítana - vélekedett a Der Standard szerzője. "Elbocsátanak sok fiatal, tehetséges riportert, de olyan régi sztárokat is, mint Benda László, aki stílust adott a külpolitikai televíziózásnak és ezért több díjat is kapott" - írta.
A cikk beszámolt arról, hogy az MTVA közlése szerint előzőleg megegyeztek a szakszervezetekkel. Felidézte, hogy a szakszervezet felelőtlennek nevezi a leépítést, véleményük szerint az veszélyezteti a közmédia törvényi feladatának ellátását, miközben az új programszerkezetet és üzleti terveket "titokban tartják"