Idén 18. alkalommal rendezte meg Ausztria a Destillata párlatversenyt, amelyre 13 országból több mint 1600 mintát küldtek, hogy azokat a nemzetközi szakmai zsűri értékelje. A 188 főzde közül az összesített győztes magyar lett: az „Év Főzdéje”, a „Nemzetgyőztes” és az „Év Főzőmestere” címeket az Agárdi Pálinkafőzde nyerte el.
Magyarországról 4 pálinka nyerte el az „Év Pálinkája” címet, továbbá 5 arannyal, 32 ezüsttel, 55 bronzéremmel és több különdíjjal tértek haza főzdéink. A magyar nevezők díjait szerdán Gráf József FVM miniszter, Wolfgang Lukas, a Destillata igazgatója és Panyik Gáborné dr., a Pálinka Céh Egyesület elnöke adta át a Művészetek Palotájában.
A nemzetközi mezőnyből 49 főzde nevezett a „Newcomer des Jahres” különdíjra, amelyre a Destillata versenyén első alkalommal résztvevők pályázhatnak és az az üzem kaphatja meg, amely az összesített értékelésben a legmagasabb pontszámot éri el. 2009-ben ezt a címet szintén egy magyar induló vihette haza, egy új vállalkozás, amely fahordóban érlelt termékekre specializálódott: a Matheus Pálinkaház Kft. Mellettük további négy főzde szerepel a ranglista első harmadában: a GUSTO Pálinkák Lajosmizséről, a Brill Pálinkaház Harcról, a Zimek Manufaktúra Zamárdi-Felsőről és Bolyhos Zoltán Újszilvásról. Egy további „Év Pálinkája” díjat tudhat magáénak a tavalyi év magyarországi Nemzetgyőztese, a Vitalis Kft. A főzde Irsai Olivér Szőlő Pálinka Special Reserve tétele a muskotály kategóriában nyert.
Éremtábla a magyar indulókról:
Agárdi Pálinkafőzde Kft.: 3 az Év Pálinkája, 1 arany, 1 ezüst és 7 bronz
Matheus Pálinkaház Kft.: 1 arany, 5 ezüst és 4 bronz
Johanna Kft. - GUSTO Pálinkák: 1 arany, 2 ezüst és 2 bronz
Brill Pálinkaház Kft.: 4 ezüst és 4 bronz
Zimek Manufaktúra: 1 arany, 6 ezüst és 7 bronz
Bolyhos és Fia Bt.: 4 ezüst és 1 bronz
Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde: 2 ezüst és 5 bronz
Vecse Komplex Kft.: 3 ezüst és 3 bronz
Pelle Párlatház Kft.: 1 ezüst és 4 bronz
Vitalis Kft.: 1 az Év Pálinkája és 2 bronz
Boldogkő-Fruit Kft. – BESTILLO: 4 bronz
Kisrét Manufaktúra Kft.: 3 bronz
Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.: 1 ezüst és 1 bronz
VÁRDA-DRINK Zrt.: 1 arany és 1 ezüst
Gombosi Pálinkafőző Kft.: 4 bronz
Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.: 3 bronz
Drink Hungária Kft.: 1 ezüst
Tarpa Manufaktúra Kft.: 1 bronz
Pannonhalmi Pálinkárium: 1 ezüst (likőr kategóriában)
Azon termékekből, amelyek a versenyen érmet nyernek, később a kereskedelmi forgalomból véletlenszerűen mintát vesznek, majd ezt összevetik a nevezett tétellel. Amennyiben rendellenességet tapasztalnak, a termelő üzemet megfosztják címétől, és ezt a tényt a főzde költségén nyilvánosságra hozzák.
(Mai Piac)