A Hezbollah elleni légi csapások fokozása mellett döntött Izrael

Külföld - 2006-07-28

A Hezbollah elleni légi csapások fokozásának és újabb tartalékosok behívásának adott zöld fényt az izraeli biztonsági kabinet csütörtökön, szembesülve a szárazföldi haderő által Dél-Libanonban elszenvedett, növekvő veszteségekkel.

A dél-libanoni térségben továbbra is ádáz harcokat vívnak az izraeli katonák a Hezbollah síita mozgalom fegyvereseivel. A kabinet döntéséről nyilvánosságra hozott hivatalos közlemény szerint a testület tel-avivi tanácskozásán a vezérkar javaslatának tett eleget azzal, hogy tartalékosok mozgósítására adta áldását a Libanonban és a Gázai övezetben harcoló alakulatok megerősítése érdekében.

A dokumentum nem tesz arról említést, hogy milyen mértékben duzzasztják fel a csapatok létszámát, de a Tízes Csatorna izraeli kereskedelmi televízió értesülése szerint akár tartalékosok tízezreiről is szó lehet. A hadsereg rádiója szerint a kabinet ugyanakkor elvetette, hogy kiszélesítsék a szárazföldi hadműveleteket, amelyek célja több kilométerre visszaszorítani a síita Hezbollah szervezet erőit az észak-izraeli határtól.

A zárt ajtók mögött megtartott kabinetülésen Ehud Olmert kormányfő felszólította a részt vevő minisztereket, hogy járuljanak hozzá a Hezbollah bástyáinak tekintett települések még erőteljesebb bombázásához. A két ország közös határától 4 kilométerre északra lévő Bint-Dzsbeilben csütörtökön folytatódtak a napok óta tartó heves küzdelmek.

Az izraeli csapatok már korábban átlépték a városhatárt, majd a településen tartózkodó Hezbollah-milicisták heves ellenállásába ütköztek. A harcokról kiadott katonai helyzetjelentés szerint az izraeli harci gépek lecsaptak három járműre is, amelyek a Damaszkuszt Bejrúttal összekötő autóúton haladtak, és fegyvereket szállítottak.

A közel-keleti arab országra mert légi csapások csütörtöki hullámában újabb kilenc civil, köztük egy nigériai állampolgár, és a Hezbollah két tagja vesztette életét. Mohamed Dzsavad Halifa libanoni egészségügyi miniszter csütörtöki bejelentése szerint az országban a halálos áldozatok száma meghaladhatja a hatszázat.

Mint elmondta: a kórházak 401 halottról tudnak, de a romok között még mindig 150-200 ember lehet, és a mentőalakulatok nem tudnak segíteni rajtuk a folyamatos légi csapások miatt. Libanoni szállítási szakszervezetek összesítése szerint az izraeli csapásmérések eddig 450 kamiont, illetve teherautót semmisítettek meg. Az izraeli harci gépek lecsapnak a gépkocsi-konvojokra is.

Kirjat-Smona észak-izraeli város területére csütörtökön 15 Hezbollah-rakéta csapódott be. Találat érte egy vegyi üzem raktárát, az épület lángba borult, de különösebb anyagi károk nem keletkeztek.

(MTI)