A libanoni fegyverembargó érvényesítéséről kíván tárgyalni szerdán New Yorkban Kofi Annan ENSZ-főtitkárral Cipi Livni izraeli külügyminiszter. Cipi Livni kedden az észak-izraeli településeken tett látogatást, s mérte fel a libanoni síita Hezbollah rakétacsapásai által okozott károkat, s ekkor jelentette be újságíróknak tervezett vizitjét.
Az izraeli külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek és a libanoni kormánynak óriási a felelőssége abban, hogy be lehessen tartani az ENSZ Biztonsági Tanácsának a libanoni tűzszünetről született 1701. számú határozat, amely egyek között a fegyverembargóról is rendelkezik.
Livni már korábban jelezte Izraelnek azt az elvárását, hogy a tűzszünetnek végül a Hezbollah síita szervezet lefegyverzéséhez kell vezetnie. Mint mondta, a Hezbollah libanoni síita pártot mint fegyveres szervezetet fel kell oszlatni, hiszen az 1701. számú határozat a Hezbollah felszámolását célozza, nem csupán a lefegyverzését. (forrás: MTI)