A libanoni parlament elnöke elutasította az amerikai rendezési tervet

Külföld - 2006-07-25

Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke hétfőn elutasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter rendezési tervét az izraeli-libanoni válság megoldására. A Hezbollah síita szervezet Berrit hatalmazta fel arra, hogy tárgyalásokat folytasson az Izrael és a szervezet közötti esetleges fogolycseréről.

A Szíria-barát parlamenti elnök egyben a Hezbollah szövetségesének, az Amal síita szervezetnek is a vezetője. Libanoni politikai források szerint Rice és Berri megbeszélése nagyon negatív hangnemben zajlott le.

 

Rice kijelentette, hogy a helyzet az izraeli-libanoni határvidéken már nem lehet olyan, mint július 12-e, azaz a két izraeli katona elrablása előtt volt. Rice leszögezte: mindaddig nem lesz tűzszünet, amíg a Hezbollah nem engedi szabadon feltétel nélkül a katonákat és nem vonja vissza fegyvereseit mintegy 20-30 kilométerre a határtól.

 

Egy másik forrás szerint Rice indítványozta azt is, hogy a határvidékre vezényeljenek libanoni katonákat, akiket egy nemzetközi erő támogatna. Berri viszont amellett kardoskodott, hogy a Hezbollah dél-libaboni jelenlétével kapcsolatos kérdések megvitatását a tűzszünetnek és a fogolycseréről folytatott tárgyalásoknak kell megelőznie. Rice rövid bejrúti látogatása után hétfő este Cipruson keresztül Tel-Avivba érkezett. (forrás: MTI)