A magyar sajtószabadság a világ élvonalában

Külföld - 2006-10-30

A Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres) nevű szervezet elkészítette idei sajtószabadság-rangsorát. Az elkészült listát ötven kritérium alapján szerkesztik meg, többek között olyan kérdésekkel, amelyek azt vizsgálják, mennyire sértik meg egy adott országban a sajtószabadságot, mennyire felügyeli vagy nyomja el a kormány a sajtót, üldözik-e az újságírókat, van-e cenzúra, állami kézben van a TV, rádió, internet stb.

Az idei rangsor a 2005. szeptember 1. és 2006. szeptember 1. közötti eseményeket alapul véve készült, oly módon, hogy az RSF kiküldte kérdőívét a vele kapcsolatban álló partnerszervezeteknek, 130 tudósítónak valamint újságíróknak, kutatóknak, jogászoknak és emberi jogi aktivistáknak szerte a világon, akik közreműködésével készült el a lista.

 

A 168 országot tartalmazó rangsor élén a finnek állnak, holtversenyben Izlanddal, Írországgal és Hollandiával. Mutatójuk egyaránt 0,5. Őket követi Csehország, 0,75-ös indexszel, majd Észtország és Norvégia 2-es mutatóval. A nyolcadik helyen Szlovákia és Svájc áll, míg a tizediken Magyarország, Lettország, Portugália és Szlovénia áll, 3-as indexszel.

 

Ami első látásra meglepő - és a jelentés is kiemeli -, hogy az élmezőnybe több kevésbé fejlett ország került, megelőzve olyan régi és stabil demokráciákat, mint Anglia (27.), Franciaország (35.), vagy az Egyesült Államok (53.). Az RSF jelentése üdvözli a fenti fejleményt, mert szerinte ezt azt jelenti, hogy a szegényebb országok is tiszteletben tudják tartani a sajtószabadságot. Ám a szervezet azt is hozzátesz, hogy az Eygesült Államokban, Franciaországban és Japánban tapasztalható folyamatos visszaesés aggasztó.

 

A jelentés kiemeli, hogy Dánia azért csúszott a 19. helyre, mert a világszerte zavargásokhoz vezető Mohamed-karikatúrák közlése után a a rajzolókat, újságírókat komoly fenyegetések érték.

 

A lista végén Észak-Korea található - 109-es mutatóval. A távol-keleti kommunista rezsimet Türkmenisztán, Eritrea, Kuba és Burma előzi meg. (forrás: VGO)