A négy legnagyobb olasz párt megegyezett az új olasz választási rendszerről

Külföld - 2017-06-05

Megszületett a megállapodás az új olasz választási rendszerről a jelenlegi kormánykoalíciót vezető balközép Demokrata Párt (PD), valamint az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Hajrá Olaszország (FI) és az Északi Liga között. A törvénytervezet kedden kerül a parlament elé - jelentette az olasz sajtó hétfőn.

Az olasz parlament alkotmányügyi bizottsága egész hétvégén késő estig dolgozott a négy párt által benyújtott választási tervezeten, és az ezt kísérő több száz módosító javaslaton.

Az eredmény a négy legnagyobb olasz párt közötti megállapodást tükrözi. A balközép PD az ellenzéki, jobboldali M5S-szel, FI-vel és az Északi Ligával egyeztetve állította össze a régóta várt olasz választási reformot. Mind a négy politikai erő a minél előbbi előrehozott parlamenti választásokat szorgalmazza.

A törvénytervezetet először a római képviselőháznak, majd a szenátusnak kell megszavaznia. Ahhoz, hogy egy új kormány már a jövő évi költségvetés előtt felálljon, a római parlamentnek legkésőbb augusztus elejéig el kell fogadnia a törvénytervezetet, hogy a parlamentet augusztusban fel tudják oszlatni. Ezzel az ütemezéssel számolva az előrehozott választásokat szeptember 24-én tarthatnák.