A pápa szerint törökországi vizitje a keresztény-muzulmán párbeszédet szolgálta

Külföld - 2006-12-04

A keresztény-muzulmán párbeszédet és a keresztény egyházak mind őszintébb együttműködését szolgálta a pápa szerint törökországi vizitje. XVI. Benedek szokásos vasárnapi úrangyala imádsága keretében, annak elhangzása előtt emlékezett meg szavai szerint nagy jelentőségű, pénteken befejeződött négynapos törökországi apostoli látogatásáról.

Reményét fejezte ki, hogy ez a vizit meghozza majd gyümölcseit a muzulmán hívőkkel folytatott párbeszéd elmélyítésében és valamennyi keresztény egyház mind őszintébb együttműködésében. Köszönetet mondott Törökország hatóságainak és a török népnek a hagyományaikhoz hű, vendégszerető fogadtatásáért is.

 

A római Szent Péter téren összegyűlt zarándokok és turisták előtt, az apostoli palotában lévő dolgozószobája ablakából elmondott beszédében a bajor pápa kiemelte: törökországi útja során azt érezte, hogy az egész keresztény közösség támogatja imádságaival.

 

Joseph Ratzinger jelezte, hogy szerdai általános kihallgatása keretében még részletesebben kitér majd törökországi vizitjének elemzésére.

 

(MTI)