A WSJE Orbán Viktor brüsszeli útjáról, Le Monde Göncz Árpádról, Die Zeit az európai populizmusról

A tárgyalások megkezdését - olvasható a beszámolóban - Budapest és Brüsszel "heves vitái" akadályozzák. A lap szerint a magyar fél mintegy 15-20 milliárd eurós nagyságrendű támogatási programra számít. A WSJ cikke szerint azonban a brüsszeli megbeszélés nehéznek ígérkezik: "a feszültség, amely Orbán 2010 áprilisi hatalomra kerülése óta sohasem volt mélyen a felszín alatt, az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megnőtt". Az amerikai lap idézte Peter Attard Montaltót, a Nomura elemzőjét, aki szkeptikus az akadályok eltávolításának esélyeit illetően. A WSJ szerint brüsszeli tisztségviselők "rövid, de építő szellemű" megbeszélésre számítanak José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor között. A lap egyik - meg nem nevezett - forrása szerint Barroso üzenete az lesz, hogy Magyarországnak "a szabályok szerint kell játszania".

http://online.wsj.com/article/SB10001424052702303592404577359940905402660.html?KEYWORDS=Hungary#articleTabs%3Darticle

    A Die Zeit című német liberális hetilap az internetes kiadásában Mi! Vagyunk! A! Nép! címmel közölt elemzést az európai populista pártokról. A szerző, Jan Werner Müller kifejtette: tévesnek bizonyult az a feltételezés, hogy a populista pártok rövid életűek, hiszen a kilencvenes évek eleje óta kibontakozott húsz jelentős populista mozgalom közül mostanáig csupán kettő tűnt el, és az egyik a meggyilkolt Pim Fortuyn vezette mozgalom volt. Az a várakozás sem igazolódott be, hogy a populista pártok nem sokáig maradnak kormányon, mert csupán a társadalmi tiltakozás révén kerülnek hatalomra, programjuk pedig nincs. Ezt a tételt cáfolja, hogy "Geert Wilders nélkül semmi sem történik Hollandiában", Umberto Bossi "nélkül nem lett volna Berlusconi", Magyarországon pedig "a nemzeti populista Fidesz kétharmados parlamenti többséggel a saját elképzelései szerint építi át az államot". Müller szerint a populista pártok "mindig kettős csapást mérnek", egyszerre támadják a balliberális elitet és az illegális bevándorlókat, illetve a posztkommunista elitet és a romákat, ezt mutatja mások mellett a Jobbik példája. A populizmus további jellemzője egyebek között az, hogy nem föltétlenül "antiparlamentáris"; a szerző szerint erre példa, hogy "Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem kelt hangulatot a képviselőház ellen, amelyet teljes mértékben dominál pártja, a Fidesz".

http://www.zeit.de/2012/17/P-Populismus/komplettansicht

    Göncz Árpád, a magyar Havel címmel közölt portrét a volt köztársasági elnökről a Le Monde hétvégi külpolitikai melléklete. A szerző Yves-Michel Riols megemlítette, hogy egyértelmű a volt cseh és magyar államfő közötti összehasonlítás, miután mindketten írók és ellenzékiek voltak, valamint a rendszerváltás előtt ültek börtönben. Göncz életpályája a lap szerint "a XX. századi magyar sebek tükre": az antifasiszta és az antikommunista ellenállásé. "Egy olyan országban, ahol a XX. századi történelem megtanította a magyarokat arra, hogy óvatosan tekintsenek a jövőbe és a vezetőikre, Göncz Árpád az egyetlen olyan felelős politikus, akinek a népszerűségét nem kezdte ki a kommunizmusból a demokráciába való zavaros átmenet". A rendszerváltáskor a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen Gönczöt a magyarok nagyon gyorsan elfogadták, mert szerénységével és természetességével bizalmat keltett, s később is közvetlen és szívélyes maradt. "Természetes adottsága volt a politikához anélkül, hogy politikus lett volna, a szívéből beszélt és ezt az emberek érezték" - idézte a lap Szombati Béla diplomatát, a volt köztársasági elnök egykori külpolitikai tanácsadóját.