Áder János Jordániában - Tudomány Világfóruma megnyitó: az élelmiszer és a víz hiánya a társadalmi békét is veszélyezteti

Külföld - 2017-11-07

Áder János szerint ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül A magyar köztársasági elnök erről kedden a néhai Husszein királyról elnevezett jordániai konferenciaközpontban beszélt a Holt-tengernél, a Tudomány Világfórumának (WSF) megnyitóján.

A nyolcadik alkalommal - ezúttal Jordániában - megrendezett világfórum fő témái közé tartoznak az élelmiszerbiztonság, a víz és az energia kérdései.

A tudomány világévében, 1999-ben rendezett budapesti tudományos világkonferencián Magyarország kezdeményezte a Tudomány Világnapjának megtartását. Erről 2001-ben határozott az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos, Kulturális Szervezete. A világnapot első alkalommal 2002. november 10-én tartották meg.

A kétévenként sorra kerülő rendezvény a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a döntéshozókkal és a társadalommal. A WSF azért is különleges tanácskozási alkalom, mert nem egyetlen tudományos szakpolitikai téma köré szerveződik.

A keddi jordániai megnyitón a magyar államfő hangsúlyozta, hogy a XXI. századi társadalmak békéje alapvetően függ az energiaellátástól, mert mindazt az infrastruktúrát, amelyet az elmúlt években létrehoztak, nem lehet energia nélkül működtetni

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a néhai Husszein királyról elnevezett jordániai konferenciaközpontban a Holt-tengernél, a Tudomány Világfórumának (WSF) megnyitóján. MTI Fotó: Bruzák Noémi

"Az energiaellátás megszűnése társadalmi összeomláshoz és háborúkhoz vezethet" - fogalmazott Áder János, és jogosnak ítélte a kérdésfeltevést, hogy a tudomány miként tud segíteni.

A köztársasági elnök beszédében kitért arra is, hogy Jordánia térségének utóbbi tízezer éves története rengeteg tanulságot halmozott fel a békéről, a konfliktusokról, tudományos felfedezésekről és az azokat nehezítő körülményekről.

A tanácskozás résztvevőinek inspirálásához a magyar köztársasági elnök több kérdést is megfogalmazott a víz, az élelmiszerbiztonság és az energia tárgykörében.

Hangsúlyozta, hogy ma kétmilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, az egy főre eső vízmennyiség a világ 36 országában a kritikus szint alá csökkent, a szennyvíz 80 százaléka pedig tisztítatlanul kerül a természetbe. Célnak nevezte kitörni abból az ördögi körből, amelyet a növekvő népesség, az egy főre eső víz mennyiségének csökkenése, a termőföld fokozatos pusztulása jelent. Felvetette, hogy miként lehetne kevesebb vízzel ugyanannyi élelmiszert előállítani.

Áder János hangsúlyozta azt is, hogy 2050-re az emberiség háromnegyede városlakó lesz. A városok fenntartása, működtetése elképzelhetetlen elegendő energia nélkül - tette hozzá. Ehhez kapcsolódóan azt firtatta: hogyan lehetne az energiafelhasználás hatékonyságán javítani, hogyan lehet a felesleges nap- és szélenergiát hatékonyan, környezetbarát módon tárolni.

Végezetül Henry Ford néhai amerikai üzletember egy gondolatát ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe: "Hogy összejöttünk, az a kezdet; a haladás, hogy összetartunk; a siker kulcsa pedig, hogy együtt dolgozunk".

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza