Alkotmányellenesnek ítélte egy amerikai szövetségi bíró csütörtökön a Bush-kormány telefonlehallgatási programját és elrendelte a terrorellenes harc jegyében elrendelt program azonnali megszüntetését.
A Michigan államban, Detroitban hozott döntés értelmében - mint a VOA rádió jelentette - a lehallgatások sértik a szólás szabadságát, valamint az indokolatlan vizsgálatoktól való mentesség jogát. Az Amerikai Polgárjogi Szövetség elnevezésű jogvédő csoport fordult bírósághoz a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után George Bush elnök által jóváhagyott program ügyében.
E program alapján a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) külön meghatalmazás nélkül lehallgathat nemzetközi telefonhívásokat és elolvashat elektronikus levelezéseket. Az amerikai elnök öt éve azzal indokolta a lépést, hogy alkotmányos joga olyan programot indítani, amely megvédi a nemzetet a további terrorista veszélyekkel szemben.
A csütörtöki az első eset, hogy egy szövetségi bíró alkotmányba ütközőnek ítélte a liberális sajtó által sokat bírált lehallgatásokat. A jogvédő csoport által képviselt újságírók, tudósok, ügyvédek és különböző nonprofit szervezetek azért támadták meg a lehallgatási programot, mert úgy ítélték meg, az NSA akadályozza munkájukat. A kormány képviselői és az NSA ügyvédei a perben azzal érveltek, hogy a lehallgatási program megalapozottságát csak titkos információk feltárásával, és így az országnak kárt okozva tudnák bizonyítani.
A bíró képmutatónak és megalapozatlannak nevezve visszautasította ezt az érvet. Döntése értelmében az NSA kárt okozott a felpereseknek, akik jogosan perelhetnék a kormányt. Bár a bírói döntés egyértelmű, a lehallgatásoknak véget kell vetni, az ügy ezzel mégsem zárult le. A döntés ellen ugyanis fellebbezésnek helye van, és az igazságügyi tárca előre jelezte, hogy felkészült az ilyen értelmű ítéletre. Megfigyelők szerint a minisztérium a bírói döntés hatályba lépésének elhalasztását fogja kérni az Egyesült Államok fellebbviteli bíróságánál, tekintettel a lehetséges fellebbezésekre.
Az 1979-ben, az akkori elnök, Jimmy Carter által kinevezett szövetségi bíró nem mindenben találta megalapozottnak a felperesek vádját. Elutasította a polgárjogi szövetség azon külön keresetét, amely a telefonálási adatjegyzékekben való kutatás jogosságát kérdőjelezte meg. Úgy ítélte meg, a további bírósági vizsgálat ebben az ügyben már államtitkokat sérthet. (forrás: MTI)