Állóháborúba torkollhat ősszel a brit parlament munkája

Külföld - 2017-08-03

Állóháborúba torkollhat ősszel a brit parlament munkája, lapértesülések szerint ugyanis egyelőre nem született megállapodás a kormány, illetve az ellenzék legfőbb ereje között az úgynevezett "pairing" rendszeréről, vagyis arról, hogy ha kevésbé fontos kérdésekben egy-egy szavazást ki kell hagynia egy képviselőnek, a másik oldal is visszavonja egyik emberét.

A Financial Times csütörtöki száma szerint mindez oda vezethet, hogy - a váratlan kudarcokat elkerülendő - a konzervatív kormányoldal összes képviselőjének jelen kell lennie minden szavazáson. A közelmúltban az 1990-es években, előtte pedig az 1970-es évek végén volt már erre példa a brit törvényhozás alsóházának munkájában, utóbbi időszakban előfordult, hogy beteg képviselőket mentővel vittek be a parlamentbe szavazni.

Az ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt egyik tagja megerősítette a lapnak, hogy egyelőre nem jött létre megállapodás a párok alkotásának rendszeréről, ami az újság szerint a Labour-képviselők egy csoportjának arra irányuló törekvéseit tükrözi, hogy a lehető leginkább megnehezítsék a toryk dolgát.

A Konzervatív Párt elvesztette többségét a júniusi előrehozott választásokon, és csak a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) támogatásával tud kormányozni, de így is csak szűk, 13 fős többségük van.

A pairing azokra az esetekre vonatkozik, amikor a képviselők fontos ügyek miatt vannak távol Londontól. Ilyen például, ha haza kell utazniuk választókörzetükbe, külföldi látogatást tesznek egy-egy parlamenti bizottság tagjaként, vagy egészségi problémájuk van.

Iain Anderson, a Cicero Group tanácsadó cég igazgatója szerint a Munkáspárt állóháborúra készül ősszel, és semmit sem fog tenni annak érdekében, hogy a brit európai uniós tagság 2019-ben várható megszűnéséről szóló tárgyalásokat övező bizonytalanságok közepette megnyugtassa a piacokat.

A kiválást, azaz a Brexitet érintő voksolásokat valószínűleg nem érinti a párok alkotásáról szóló megállapodás hiánya, a pairing ugyanis nem vonatkozik a legfontosabb ügyekre, többek között a bizalmi szavazásokra.

Bár nem sorolják éppen a brit parlamentarizmus legszebb hagyományai közé, a páralkotás rendszere sok képviselő szerint "értelmes gyakorlat". Van, hogy állandó párok jönnek létre, és még az is előfordul, hogy a politikusok együtt ebédelnek. A képviselők azonban nem dönthetnek saját szakállukra egy-egy helyzetben, hanem engedélyt kell kérniük a távolmaradásra a frakció szavazási fegyelemért felelős vezetőjétől, a whiptől.