Az adósságplafon emeléséről és a kiadáscsökkentésről szóló kompromisszum csak az első lépés volt, két párt képviselői együtt fognak dolgozni a deficit további csökkentése és annak biztosítása érdekében, hogy az Egyesült Államok a lehetőségei által megengedett keretei között éljen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök kedden, a Fehér Ház Rózsakertjéből közvetített televíziós beszédében.
Az elnök néhány perccel az után beszélt, hogy a szenátus elfogadta az adósságplafon emeléséről és a hozzá kapcsolt deficitcsökkentési lépésekről kötött kompromisszumos törvénytervezetet. A képviselőház hétfőn szavazta meg a megállapodást.
Obama hangsúlyozta, hogy a világ legnagyobb gazdaságának újjáépítése érdekében további lépésekre van szükség. Értésre adta, hogy egy adóreform kidolgozását várja el a kongresszus által felállítandó kétpárti kongresszusi bizottságtól, és ismételten hangsúlyozta, hogy "kiegyensúlyozott megközelítésre" van szükség, amelynek értelmében a gazdagok több adót fizetnek majd a deficitcsökkentés érdekében.
Az elnök rámutatott a munkahelyteremtés sürgősségére, és sürgette, hogy a kongresszus hozza meg az olyan gazdaságélénkítő döntéseket, mint a munkanélküliségi biztosítás meghosszabbítása, a Panamával, Dél-Koreával és a Kolumbiával kötött kereskedelmi megállapodások ratifikálása, és a polgári repülés finanszírozásáról szóló törvénynek még a törvényhozási szünet előtti jóváhagyása. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaság helyzetének javításáért mindkét párt felelősséggel tartozik.
A frissen elfogadott törvényt az elnök kedden már alá is írta.
A Fitch Ratings hitelminősítő kedden jelezte, hogy az Egyesült Államok a megállapodás nyomán megőrizheti a legmegbízhatóbb adósokat megillető AAA minősítést.
mti