Három, az atomenergia-termelésben résztvevő német cég közölte, hogy beszüntették a német környezetvédelmi alapba történő befizetéseket a kormány döntésének hatására.
Az E.ON, az RWE és a Vattenfall közölte az AFP-vel, hogy ebben a hónapban már nem fizetnek abba az állami környezetvédelmi alapba, amelyet januárban hozott létre Berlin. A cégek eddig azért fizettek, hogy ezzel kompenzálják a német kormány döntését, amellyel több mint egy évtizedig meghosszabbította a 17 atomerőmű működési engedélyét.
A német kormány azonban a japán atomerőmű balesetét követően három hónapra felfüggesztette az erőművek élettartamának meghosszabbításával kapcsolatos döntési folyamatokat és egyben lezárta a hét legidősebb atomerőművet.