Az amerikaiak többsége demokrata többséget akar a kongresszusban

Külföld - 2006-11-05

Az amerikaiak többsége, 53 százaléka azt akarja, hogy a demokrata ellenzék vegye át a kongresszus ellenőrzését, és 32 százalékuk azt mondja, hogy számára az iraki helyzet lesz a döntő szempont, amikor november 7-én elmegy választani - derül ki a Newsweek című hetilap jóvoltából szombaton ismertté vált közvélemény-kutatásból

A megkérdezetteknek csak mintegy 32 százaléka kívánja, hogy a kongresszusban a küszöbön álló választás után is a republikánusok maradjanak többségben

 

Míg a választók egyharmada számára Irak az elsődleges megfontolás tárgya a választási döntéskor, 19 százalék mondja azt, hogy a gazdaság az ő számára a fő szempont, 12 százalék tartja ilyennek a terrorizmust, 11 százalék az egészségügyet, 10 százalék a bevándorlást, 5 százalék az abortusz, illetve 3 százalék az embriókból származó őssejt kutatásának ügyét.

 

Ami George Bush népszerűségi rátáját illeti: az amerikaiak 35 százaléka ért egyet elnöki tevékenységével, szemben az egy héttel korábban mért 37 százalékos, szintén gyenge eredménnyel. A november 2-3-án végzett felmérés során 1206 ember véleményét kérték ki.