Az Öt Csillag-Liga kormány megalakulása volt a legjelentősebb esemény 2018-ban Olaszországban

Külföld - 2018-12-29

- A 2018-as év fő eseményének Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom és a Liga kormányának létrejötte számít, hiszen korábban senki sem gondolta, hogy a két kárt közösen veheti át a mediterrán ország vezetését.

A politikai esztendő tavasszal vette kezdetét Itáliában a március 4-én tartott parlamenti választásokkal.

Öt év balközép kormányzás után az olaszok azt a két erőt jutalmazták szavazatukkal, amelyek szakítottak az addigi nemzeti és európai politikával. A választásokon a legnagyobb önálló pártnak a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) bizonyult több mint 32 százalékkal, és történetében először felhatalmazást kapott a kormányalakításra. A jobboldali pártszövetség 37 százalékot szerzett, a Matteo Salvini vezette Liga a maga 17,4 százalékával megelőzte a Silvio Berlusconi fémjelezte Hajrá Olaszországot.

Három hónapig tartó kormányalakítási egyeztetés kezdődött Sergio Mattarella államfő vezetésével, amely fordulatoktól sem volt mentes. Az M5S, miután kizárta a jobboldallal közös kormányalakítás lehetőségét, végül mégis úgynevezett kormányszerződést dolgozott ki a Ligával. A két párt május 21-én az addig az olasz közéletben majdnem ismeretlen Giuseppe Conte jogászprofesszort jelölte miniszterelnöknek. Conte május 27-én azonban visszaadta megbízatását, mivel az olasz államfő megvétózta, hogy az új kormány pénzügyminisztere Paolo Savona legyen. Az államfő Sergio Cottarelli közgazdászt készült megbízni szakértői kormány felállításával, amikor az M5S-Liga engedett, és Savonát más tárca élére helyezte át. A "változás kormánya" Giuseppe Conte vezetésével június 1-jén tette le esküjét. Az M5S vezetője, Luigi Di Maio a munkaügyi, Matteo Salvini pedig a belügyi tárcát szerezte meg magának és mindkettő kormányfő-helyettes is lett egyben.

A "kísérleti laboratóriumnak" kikiáltott új olasz kormány több szempontból is ennek számított: két olyan párt lépett szövetségre, amely népszerűségét az olaszországi és az európai politikai intézményrendszer leváltásának hirdetésére építette, mégis a kormányalakításig egymással is szemben álltak. Korábbi kormánytapasztalat nélküli erők sorakoztak fel a 32 éves Luigi Di Maio, valamint a 45 éves Matteo Salvini mögött, akikhez képest a hasonló korú Matteo Renzi baloldali politikája azonnal régmúltnak tűnt Olaszországban.

A kormány első intézkedése az olaszországi kikötők lezárása volt a migránsokkal teli hajók előtt: Matteo Salvini megtagadta a civil szervezetek migránsokat szállító civil hajóinak, a kereskedelmi hajóknak és a Földközi-tengeren szolgáló európai katonai hajóknak a kikötését is, majd augusztusban ugyanezt tette az olasz parti őrség Diciotti nevű hajójának érkezésekor is. Ezzel a Líbiából érkező migráció majdnem teljesen leállt, az civil szervezetek felfüggesztették tengeri műveleteiket - a tavalyi majdnem 119 ezerhez képest 2018-ban 23 ezer migráns érkezett Olaszországba.

A Salvini nevével fémjelzett új olasz migrációs-biztonsági rendszer novemberben emelkedett törvényerőre. Ez a korábbi befogadási gyakorlattal szemben szigorította a humanitárius indokkal adott menedékjog feltételeit. A 2019-es év kérdése az lesz, hogy az érkezések és a menedékkérelmek leállítása után a római kormány miként lesz képes eltávolítani Olaszországból az illegális bevándorlók több százezres tömegét.

A kormányzás jót tett a Ligának: hét hónap alatt a párt népszerűsége 32 százalékra ugrott és maga mögé szorította az M5S-t.

Matteo Salvini az EU-ban is vezető szerepre pályázik: az Orbán Viktor miniszterelnökkel augusztus 28-án Milánóban tartott találkozón az olasz politikus szövetséget hirdetett meg az Európai Bizottság megújítására.

Az új olasz kormány költségvetési tervezete is fordulópontot jelentett. Az Európai Bizottsággal folytatott hosszú erőpróba végén Róma csökkentette a kitűzött hiánycélt, de Brüsszel is elállt a túlzottdeficit-eljárástól annak ellenére, hogy az olasz csomag messze nem felelt meg a diktált paramétereknek.

A permanens választási kampányban munkálkodó M5S-Liga kormány sorsát a májusi európai választások határozzák majd meg szakértők szerint.

Olaszország 2018-ban sem volt mentes a tragédiától: augusztus 14-én leomlott a genovai Morandi-híd, 43 ember halt meg. A híd újjáépítése várhatóan márciusban indul.