Boldoggá avatta XVI. Benedek pápa elődjét, a néhai II. János Pált a vasárnap a vatikáni Szent Péter téren tartott szentmisén. A pápa latinul mondta el az ilyenkor szokásos formulát, miután Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke ismertette II. János Pál életrajzát és kérte boldoggá avatását.
Később leleplezték a korábbi pápa hivatalos ábrázolását, amelyet a Szent Péter bazilika főbejárata fölött helyeztek el, ereklyéit pedig olasz és francia fiatalok, valamint Tobiana nővér, a lengyel pápa egykori házvezetőnője helyeztek el az oltáron.
A szentmise végül délután egy óra előtt néhány perccel ért véget. Ezután a jelenlegi pápa és bíborosai járultak János Pál koporsója elé, majd a jelenlévő magas rangú vendégek, püspökök és hívők következtek. A tiszteletadás után a koporsót a bazilika egyik oldalkápolnája alatti kriptába vitték.
Az olasz fővárosba soha nem látott, több mint egymilliós tömeg gyűlt össze vasárnap reggelre II. János Pál boldoggá avatására. A zarándokok a Szent Péter tértől az Angyalvárig és innen a Tiberis folyó mindkét rakpartján végig álltak.