Brexit - Boris Johnson indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért

Külföld - 2019-05-16

Boris Johnson volt brit külügyminiszter bejelentette csütörtökön, hogy versenybe száll a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségének elnyeréséért Theresa May miniszterelnök távozása után. May jövője a Konzervatív Párt és a kormány élén valószínűleg június elején eldől.

Ha Johnson, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának szószólója kerül a párt élére, ő lesz egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is.

Boris Johnson egy manchesteri üzleti rendezvényen vett részt csütörtökön, és arra a hallgatói kérdésre, hogy megpályázza-e a Konzervatív Párt vezető posztját, úgy válaszolt, hogy "természetesen".

Theresa May már decemberben jelezte, hogy nem ő kívánja a következő parlamenti választások kampányát megvívni a Konzervatív Párt vezetőjeként.

Távozásának várható időpontját nem fedte fel, de március végén közölte, hogy kész az általa tervezettnél is korábban távozni tisztségéből, ha a parlament elfogadja az EU-val kötött, az alsóházban eddig háromszor is elutasított Brexit-megállapodást.

May éppen csütörtök délután találkozott a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb, végrehajtói jogkörökkel is felruházott szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság vezetésével és tagságával, hogy megvitassa távozásának várható körülményeit.

A kormányzati tisztséget nem viselő tory képviselők alkotta bizottság - amely onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba - már korábban kérte, hogy Theresa May arra az esetre is vázolja fel távozásának pontos menetrendjét, ha a parlament továbbra sem fogadja el a Brexit-megállapodást.

A csütörtöki találkozó után Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság vezetője közleményben tudtatta: megállapodás született arról, hogy Theresa May és ő ismét összeül, amint június elején az alsóház szavaz a Brexit-megállapodás jogszabálytervezetéről, és azon a találkozón véglegesítik a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási menetrendjét.

A kormány a héten jelentette be, hogy a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet.

Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat lesz a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett. A júniusban beterjesztendő tervezet jogszabályalkotó célú indítvány lesz, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével, jóllehet a tervezet pontos részletei egyelőre nem ismertek.

Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház a Brexit-jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és ebben az esetben már a nyáron megindulna az utódválasztási folyamat.

Boris Johnson 2016-ban is indult a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, miután az előző kormányfő, David Cameron a brit EU-tagságról abban az évben tartott népszavazás után lemondott.

Cameron a bennmaradásért kampányolt, ám a referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Johnson kampánymenedzsere a 2016-os utódválasztási versengésben Michael Gove jelenlegi környezetvédelmi, élelmiszer- és vidékügyi miniszter volt. Gove azonban az utolsó pillanatban megvonta támogatását Boris Johnsontól és bejelentette saját indulási szándékát.

Ezután Boris Johnson visszavonta jelöltségét, Gove pedig a második választási fordulóban kiesett.

Theresa Mayt a döntő fordulóban - utolsó vetélytársának visszalépése után - egyedüli indulóként a párt vezetőjének választotta a konzervatív frakció, és így ő lett a miniszterelnök is.

Johnson, London egykori polgármestere az EU-népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és jelenleg is az. Külügyminiszteri tisztségéről is azért mondott le tavaly, mert megítélése szerint a kormány a Brexit után is túl szoros kapcsolatokra törekszik az EU-val.

Theresa May távozása után valószínűleg nem Boris Johnson indul egyedüliként az utódválasztási versenyben. A potenciális jelöltek között szerepel Michael Gove, valamint Amber Rudd munkaügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Penny Mordaunt védelmi miniszter és Liz Truss pénzügyminiszter-helyettes is.