Bush az 1956-os magyar forradalom emléke előtt tiszteleg majd Budapesten

Külföld - 2006-06-16

George Bush amerikai elnök június 22-i budapesti látogatásán az 1956-os magyar forradalom emléke előtt tiszteleg - közölte Stephen Hadley, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója csütörtöki washingtoni sajtóértekezletén.

A főtanácsadó sajtótájékoztatóján ismertette az amerikai elnök jövő heti bécsi és budapesti programját. Bush elnök, akit útjára felesége, Laura Bush is elkíséri, a június 22-i, csütörtöki napot a budapesti amerikai nagykövetségen kezdi. Az elnök hivatalos üdvözlését a Sándor palota előtt tartják meg. Bush elnök ezt követően találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, majd pedig az Országgyűlés épületében Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

Az amerikai elnököt ezt követően Szili Katalin házelnök, majd az öt parlamenti párt vezetői üdvözlik.

      A magyar köztársasági elnök és a kormányfő ebéden látja vendégül Bush elnököt, majd koszorúzással tisztelegnek együtt azok emléke előtt, akik a kommunizmus elleni 1956-os felkelésben életüket vesztették. Bush elnök a nap folyamán, később az 1956-os forradalmat méltató beszédet mond, amelyben kiemeli Magyarország figyelemreméltó átalakulásának ihlető példáját és tanulságait is és üdvözölni fogja azokat az erőfeszítéseket, amelyek a reform továbbvitelét célozzák napjainkban a térségben.

     Stephen Hadley nem szólt arról, hogy az elnök hol tölti a szerdáról csütörtökre virradó éjszakát. A budapesti látogatást megelőző szerdai bécsi csúcstalálkozót Stephen Hadley jó alkalomnak nevezte az Egyesült Államok és az Európai Unió szoros kapcsolatainak a megerősítésére.

     Emlékeztetett rá, hogy Bush elnök egyértelműen kinyilvánította: Amerika erős Európában érdekelt, mivel erős partnerre van szüksége a szabadság nemzetközi előmozdításának nehéz feladatában. Az idei amerikai-EU-csúcstalálkozó három olyan területre összpontosítja a figyelmét, amelyen együttműködve a világot biztonságosabbá és jobbá tehetik: a szabadság és a demokrácia nemzetközi előmozdítására, a biztonság megerősítésére és a nemzetközi gazdaságra.

    A biztonsági kérdéseket illetően a vezetők Bécsben meghatározzák a terrorizmus elleni harcban az amerikai-európai együttműködés feladatait, különösen nagy figyelmet fordítva a terrorizmus pénzügyi forrásainak a felszámolására, illetve annak megakadályozására, hogy a terroristák valamilyen módon tömegpusztító fegyverhez jussanak.

(MTI)